Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Nagy Ervinné: Tájábrázolás Madách műveiben

/ Semmit sem lelek mi együvé kötözne" Fráter Erzsi és Madách viszonyára utaló sorok. De felfogható úgy is, hogy a régi és új énje között bomlott meg az egyensúly. A Tragédiában megformált kétarcú Madách korai elődje is lehet ez a lelki diszinkron. 1864-ben, a költő halálának évében, Arany szépirodalmi folyóiratában a Koszorúban jelent meg Madách novellája a Kolozsyak. Vörösmartyhoz hasonlóan őt is „korszükséglet, tehetségének sokoldalúsága csak kirándulásra vitte a széppróza berkeibe, de zsenije rajta hagyta a bélyeget."

65 Ez a novella több figyelmet érdemelne, egyrészt azért, mert az életmű végén az utolsó befejezett alkotás, másrészt mint azt Sőtér István a Tündérálommal kapcsolatban jegyzi meg „vissza és előre utaló jegyek"

66 figyelhetők meg benne. De stílusváltásra is felfigyelhetünk a műben, mely korszerűségében a századvég felé mutat. Madách novelláit a kritika Halász Gábortól kezdve summásan elítélte, mint a túlzó romantika mintapéldáit. Németh G. Béla szerint a „francia romantika és a késői szentimentalizmus sablontárait vegyítette - a lélek és nyelv belső problémája nélkül."

67 Mindenesetre Gyulai Pál, a „szigorú itész" bevette ezt a novellát is az 1880ban megjelentetett Madách összes művek kiadásába, ahol a bevezetőben azt írja „föl lévén hatalmazva, hogy csak azt adjam ki (ti. Madách műveiből), amit jónak látok, mellőzve mindent akár esztétikai, akár irodalomtörténeti tekintetben, akár a költő jellemzése szempontjából csekély becsűnek vagy éppen értéktelennek ítéltem."

68 Nem szándékozunk most a novella érdembeli elemzésével foglalkozni, csupán annyiban érintjük, amennyiben a tájhoz, természethez kapcsolódva Madách leíró művészetének újabb értékeit figyelhetjük meg benne. Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában a szerző által írt és javított kézirat kronológiai elhelyezésére csupán kísérletet tehetünk, mert szokás szerint dátummal nem látta el.

69 Véleményünk szerint a költő 1863-ban írta, majd egyelőre ismeretlen körülmények miatt jelentősen átjavította, több oldalát újraírta valószínűleg 1864 elején. Feltételezésünket a következőkben igazoljuk. 1862. október 5-én érkezett Sztregovára a válás után először Madách idősebb lánya, Jolán. A család az eltelt idő óta nem találkozott a kislánnyal, aki anyjával Fráter Erzsivel élt, majd annak zavaros magánélete miatt most a bíróság az apánál helyezte el. A család fenntartással fogadta a lányt. „Ott állt szegény tizenkét, tizenhároméves kislány elfogultan a körülállók vizsla szemei előtt."

70 - számol be az újratalálkozás pillanatáról Balogh Károly, majd megjegyzi „Pár rövid órának benyomásai után már kialakult az ítélet felette, s ez a szegény kislányra nem volt kedvező". Az anyjára feltűnően hasonlító lányka tehát „ellenérzést", negatív ítéletet váltott ki a családban, s valószínűleg ebben Madách sem volt kivétel. Az esemény kulcsélménye lesz a novellának, ahol apa és egy démoni nő által megrontott fiatal lány találkozása körül bonyolódik a romantikus mese. A novellában több utalást találunk a „dűl, dúl az ősi ház felettünk" motívumra, melyet nyomon követhetünk korabeli levelezésében, kifizetetlen váltókról, kiadókkal folytatott anyagi vitákról olvasva s ezek is a történet légterébe tartoznak. A kéziratban bőségesen fordul elő javítás, ezt más színű tollal, de Madách végezte el; mindenesetre nem egyidős a novella megírásának idejével. Ezen túl még érdekessége a kéziratnak az is, hogy aláírója „Ács Sebestyén",

71 vagyis a költő álnév mögé rejtőzött. Mi lehet az oka ennek ? Valószínűleg az, hogy a próza területén jelentkező költő, aki már ebben a műfajban négy kísérlettel bírt, Arany őszinte kritikáját akarta olvasni. Joggal tartott attól, hogy művét a Tragédia írójának érdemei szerint ítélik meg, s ő ezt el akarta kerülni. A javítások, melyek a címtől kezdve a bevezetés és befejezés megváltoztatásán kívül több helyen még előnyösen formálják a novellát, így J.»o