Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Muzeológia - Szvircsák Ferenc: A szénbányászat hatása Salgótarján fejlődésére

megalakult a faluban a Salgótarjáni Kószenbánya Társaság, majd ebből 1861-ben a Salgótarjáni Szent István Kőszóntársulat. Kezdetben számos kisebb-nagyobb bányavállalat működött a szónmedencóben, közülük csak a két nagyvállalat, az 1868-ban alapított Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., és az 1881-ben alapított Észak-magyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat Rt. bizonyult életképesnek. A község évtizedek alatt az egész medence szénbányászatának centrumává lett, a vasút 1867-ben közvetlen kapcsolatot teremtett a fővárossal, a vasfinomítóval pedig lerakták a későbbi vasgyártás alapjait. Az üveggyár 1893 és a vasöntöde 1894 megépítésével a nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően megváltoztatta az ősi település kópét. A hegyektől körülvett keskeny völgyben - amely mintegy kínai falként zárta el eddig a községet a külvilágtól - minden rendszer nélkül a völgy mocsaras fenekét elkerülve, szélein csoportosulva, domboldalakra volt kénytelen húzódni a lakosság. A házcsoportok tekintet nélkül az utakra és a patak kanyargó irányváltoztatásaira, rendszer és szabály nélkül épültek egymás hátára. Városaink hosszú történeti folyamatoknak köszönhetik kialakulásukat, Salgótarján azonban kivétel, ugyanis ez az a város, amely nem született, hanem készült. Készült pedig a kapitalista üzemek szempontjai, érdekei szerint, s ennek következményeként hat Salgótarján jött létre. A bányai, rimai, palackgyári és vasöntödei városrósz mellett Salgótarján közepén, egyikhez sem tartozva terült el a tulajdonképpeni falu, s később a vasútvonalon túl, a város nyugati részén a hivatalnokok városa. A település nem mint város épült, Salgótartjánt a szélein kezdték építeni háromnégy helyen is az üzemek céljai, és különböző építési alapelvei szerint. A városközponttól dél felé, a síkabb tájak és művelhetőbb völgyek felé fordulva szabályos major állt, melyben a tarjáni földesúr keményen megült, mint az egykori rosszemlékű várurak és korábbi földesurak jogutódja, gátolva mindennemű fejlődést, terjeszkedést. A város északi részén az acélgyár, déli részén a bányatelepek, üveggyár, vasöntöde állt, s a tarjániak e két pólus, e két világ vonzásában éltek, mely a városkép mellett feldarabolta a társadalmi képet is. 1868 után kezdődött meg a kolóniák építése. Az állandó jellegű munkásházak mellett ideiglenes fabarakkok is épültek, melyek a község területének terjedésével bekerültek a kialakuló városképbe, és sokszor több mint fél évszázadig hirdették a kapitalizmus embernyomorító voltát. A kiegyezés után a magyar gazdasági élet egészére jellemző ipari fejlődés Salgótarjánban rendkívül felgyorsult. Társadalmi képére is hatással volt a várost kialakító erő. A munkásosztály aránya az összlakosságon belül a legmagasabb volt (73%-ával) a századforduló Magyarországán. Az üzemek létesítése nemcsak a település képét, de az ittlakó ember életét is átalakította. A szén teremtette meg a gyáripart és az országosan is számottevő, a forradalmi harcok élén álló munkásosztályt. Az első bányamunkások az Osztrák-Magyar Monarchia minden vidékéről érkeztek a szénmedencébe. Kezdetben kevés magyar szót lehetett hallani a bányavidéken. A múlt század utolsó évtizedétől kezdve azonban már a nógrádi szegényparasztok és nincstelenek biztosították a munkáskezet. A tőkések kizsákmányolásával szemben a nógrádi bányászok mindvégig következetes, szívós harcot folytattak. A salgótarjáni iparvidék bányászai a magyar munkásmozgalomban is kiemelkedő szerepet töltöttek be. Az első bányászsztrájk 1867. november 30. és december 4-e között zajlott le Salgótarjánban, melyet véres és vérte371 24*