Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)
Muzeológia - Kovács Anna: Nagy Iván a múzeumalapító
fokozatosan apadt (1832: 332, 1890: 265 fő), tőle tudjuk azt is, hogy a község iskolájában 1888-ban 6 lány és 4 fiú tanult. „A falu lakosságának zöme kőmíves, nem ugyan szabadkőműves, de azért Budapestről, hol az év legnagyobb részét (az év háromnegyed részét) tölti, tanul szocializmust. Ez az egyetlen haladás miben még valamire viheti." - jegyezte meg Nagy Iván. E Mostohafalvát bemutató írásában a helyi viszonyokat úgy jelenítette meg, hogy sorra vette mi hiányzik, mije nincs a falunak. Nincs erdeje, nincs köve, nincs homokja . . , s a legégetőbb pedig, hogy nincs járható útja, sáros havas időben szinte megközelíthetetlen. „A török hódoltság megszűnte óta - írta ezzel kapcsolatban - itt szolgabíró meg nem fordult. A falu szegény, szegény ember szándékát pedig - régi közmondás szerint - boldog Isten bírja. Csak hogy a franczia közmondás is áll, hogy amit elhanyagolunk, azt el is vesztjük ; ez a leírt közlekedési út pedig nemcsak Mostohafalvának, de nagy környékének is életkérdés érdeke." 8 Nagy Ivánnak is személyes érdeke volt a járható út, megfelelő közlekedés, hisz miután betegségéből felépült, megerősödött, egyre gyakrabban kellett a faluból kimozdulnia, hol Pestre utazott, hol Balassagyarmatra. Horpácson főként kezdetben meglehetősen csendesen, visszahúzódva éltek, csak a jó barát Szontagh Pál társasága kötötte le, egyébként az olvasás és könyvei rendezgetése foglalta el. Ez a visszavonult életmód azonban nem jelentett elzárkózást is. Távol a szellemi élet központjától is rendszeresen tájékozódott, sőt azt kérte Pesthy Frigyestől, hogy arról is írjon levelében, „mit a hírlapokból ki nem olvashatni." Érdekelték az irodalmi élet eseményei, viszonyai, mégha keserűen meg is jegyezte „a fiatal óriások ragadják ma már az effélét kezeikbe". Nagy Iván nem szakadt ki a tudományos életből, amelynek munkáival ekkor is részese maradt. Kiterjedt levelezést folytatott (kéziratokat, korrektúrákat küldött) és gyakran kérte tudományos alkotó tevékenységéhez Pesten maradt barátai segítségét. De nemcsak munkáival volt jelen a tudományos életben. Gyakran személyes tekintélyét, ismeretségi körét felhasználva igyekezett egy-egy ifjabb tudós társának is segítségére lenni. Támogatta például Hampel József és a fiaként szeretett Márki Sándor akadémiai taggá választásának ügyét. Úgy gondolta, hogy Horpácsról „nem élvén köztetek - írta Pesthy Erigyesnek irodalmi viszonyaink fény és árnyoldalait" talán még tisztábban is látja. Tudta, hogy az irodalmi, a tudományos életben gyakran véletlen, szubjektív, kicsinyes, önző érdekek működnek, maga arra törekedett, hogy segítséget, támogatást a meglévő érdemek alapján nyújtson. Ezzel kapcsolatban alapállása a következő volt : „Én pályámat jó formán már bevégeztem, hogy úgy mondjam : a végnek nem is a kezdetén, de már a derekán is túl vagyok . . . Nem várok, nem félek senkitől semmit ! De hiszek a jobbaknak igazságosságában ..." Horpácson egyik fontos törekvése tehát az volt, hogy bár visszahúzódva, de mégis jelen legyen a tudományos életben. 9 Emellett részt kért és részt vállalt a Nógrád megyei közéleti munkából is. Ennek egyik módja az volt, hogy megválasztották őt Horpács község bírójává, így három éven át (1888, 1889, 1890) mint a községi elöljáróság elnökéhez, minden, a községet közvetlenül érintő ügy hozzá tartozott. A községi bírósági naplók bejegyzései tájékoztatnak hivatali feladatairól, ezek közé tartozott többek között : az éjjeli őrök kijelölése, marhalevél kiadása, az urasági cselédek összeírása (stb.). Ezeknek az ügyeknek az intézése nem sokáig elégítette ki a tennivágyását, 1891ben lemondott.