Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Gáspár János: A temesvári önkéntesek

Nem volt idejük megszokni a helyet. Naponta ezer és ezer új lakó érkezett, s ugyanakkor ezret és ezret búcsúztattak a „régiek" közül, a tábor előtti nagy gyakorlótérről. Végigvonultak ismét Baján, ki a vasútállomásra. Ott tisztek, legénység egyaránt ötvenesével bevagonírozás, majd - általában éjszaka - bizonytalan úticéllal elindultak tovább. Éjszaka a hidegtől, nappal az éhségtől és szomjúságtól nem tudtak pihenni. Az ellátás bizony nem a legfényesebb volt, de tudomásul kellett venniük, hogy hadifoglyok, és talán még a szovjet parancsnokság sem számított ennyi fogolyra egyidejűleg. És természetes, hogy számukra harcoló csapataik ellátásának biztosítása volt az elsődleges. De mégis, talán a víz hiányzott a legjobban. Amikor Szegeden megállt a szerelvény, s feltárultak a vagonajtók, aki tehette, ugrott le vizet vételezni a nyomóskúthoz a civilek közé. Persze szegediek az élen . . . Azután, amikor sípolt a mozdony, mindenki rohant vissza a szerelvényhez. A szegediek is. Volt aki már csak az őr mellé, a fékezŐfülkébe tudott felkapaszkodni, de mégis jött vissza a ,,dokumentum-"ért. Mert ez a szó volt a mágnes, ami visszahúzott mindenkit. Az út általában három-négy napig tartott. Közben ki-ki írta és dobta ki kis céduláit, az „életjeleket" a bedrótozott vagonablakon, bízva benne, hogy lesz, aki hazajuttatja azokat. . . Volt, aki fásultan, semmivel sem törődve végigaludta az utat, és voltak, akik az időt és az összezártságot kihasználva azon vitáztak - ha meddőn is -, hogy miért alakult így a sorsuk, s ha már így alakult, ki a felelős érte ? Temesvár December közepe volt, amikor az első - Bajáról indított - hadifogoly-szerelvény befutott Temesvárra. Éjszaka volt, sötétség és hideg. Az emberek összebújva próbálták egymást melegíteni. Aztán reggel kinyíltak a vagonok tolóajtajai és az őrség mindenkit leparancsolt a vagonokból. Kiszállás, sorakozó ötösével, százas csoportokba. Létszámellenőrzés, meg van-e mindenki. . . Egy kis őrházon felirat : TIMISOARA . . . Ezek szerint megérkeztek, Temesváron vannak, állapítják meg egymás között. Az élen orosz vezényszó csattant : „Sogo-marsss" Megindultak fázósan a városon keresztül. A járdán szabadon járkáló román katonák és sietős civilek . . . Egy egy szánakozó arc. Már megszokott kép volt számukra a géppisztolyos s szuronyos puskájú orosz őrök között vonuló magyar foglyok csapata. A sínen villamos csengetett, majd trolibusz húzott el mellettük az úton. Mindenfelé ép házak ... És ők - akiknek a vezetői rosszul politizáltak -, mint „plenik" vonultak a csatakos úton, mind kijjebb a városból. A köves út mellett kertes családi házak. A falakon kis táblákon a felirat: „Calea Aradului". Aradi út, fordította egy alkalmi tolmács. Jobb oldalt egy kisebb gyár. „ROMITEX" - olvasták a cégtáblán. Azután a ködből egyszerre csak feltűntek a magasfigyelők, majd a szögesdrót kerítéssel körbevett barakkváros. Mert az volt. Utakkal, terekkel, s nagy, hosszú barakkok sokaságával. Ez lesz hát ezután - ki tudja meddig - lakhelyük ... - futott át rajtuk a gondolat. Az élen haladó ötven fős tiszti csoportot vezényszó állította meg. Megálltak s bámészkodtak befelé. Aztán a közeli kaput nézték kíváncsian. A fölötte levő cirillbetús feliratot. Egy közülük való ungvári zászlós készségesen le is fordította: „Az ellenséget szétzúzzuk, a győzelem a miénk lesz!" Némán bólogattak. Ezt most már egyikük sem vitatta . . .