Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Gáspár János: A temesvári önkéntesek

Szállítmányuk parancsnokával az út túloldalán álló kőépületek egyikéből egy ismeretlen orosz tiszt jött ki. Feltehetőleg, hogy intézkedjen az új fogolyszállítmány átvételéről. Ugy is volt. . . Felsorakozott a táborőrség és addigi kisérőikkel közösen leszámolták őket, majd feltárult a kétszárnyú táborkapu s ők százasával bevonultak a táborba, hogy elnyelje őket a barakkváros. Erről persze egyelőre még szó sem lehetett. Előbb még egy újabb motozás, majd mosdás, fertőtlenítés következett. Rájuk is fért, mert a négynapos összezártság és a tisztálkodás hiánya igencsak kedvezett a tetveknek . . . Első ötvenes csoportként a tisztek kerültek a „fürdő"-be, és mire végeztek s átadták helyüket az utánuk jövő száz embernek, már kapták is vissza a forró gőzből kikerült fertőtlenített, gyűrött ruháikat. Felöltöztek és sorakoztak. Éppen időben, mert a régebbi foglyokból verbuvált konyhasók nagy dézsákban hozták az első reggelijüket . . . Híg burizs leves volt, de most igazán nem válogatott senki, sőt örömmel szürcsölték a jó meleg levest. Szívesen beálltak volna még repetáért is, de nem volt rá lehetőségük, mert már jött a következő százas csoport a reggeliért, őket pedig az őrség beterelte a legközelebbi hodályszerű barakkba. A 19-es számú barakk volt. Ugyanezen a forgószínpadon ment keresztül mind a tíz százfős csoport, csak a legénységbeliek más barakkokba kerültek. Mire dél lett, s ismét sorakozni lehetett levesért, az őrség már magukra hagyta őket, s valóban beolvadtak a tömegbe. Állandó helyük még nem volt. A már korábban, vagy az eddigi napok során kialakult baráti csoportok tagjai természetesen itt is egymás közelében igyekeztek elhelyezkedni a leterített, biztosan már sokak által használt - törődött szalmán . . . Volt, aki egyből el is aludt, de voltak olyanok is, akik helyüket ott maradó társukra bízva - szegényes kis motyójukat azonban magukkal vive - felfedező körútra indultak. A sorszámozást követték a salakos-sáros úton egészen a 25. barakkig. Ott a számozás megfordult, és tartott a kapunál álló 33-as számig . . . Német alaposság - gondolták -, mert hisz ők építették a tábort még annak idején az oroszoknak. S lám, most fordult a kocka . . . Tőlük jobbra és balra még két-két sor barakk állt. összesen lehetett vagy ötven is. Közben egy háromszög alakú nagy tér. Dugig hadifoglyokkal. Ez volt a tábori piac. Itt azonban már nagyban folyt a csere-bere, csencselés. Itt is az élelem, a kenyér és cukor (lám itt azt is osztanak már! - futott át rajtuk a gondolat), no meg a cigaretta és dohány volt a fő valuta ... S mit lehetett kapni ezen a piacon ? . . . Mindent. Csajkát, kulcsot, kulacsdeknit, kanalat és egyéb holm.it csakúgy, mint meleg pulóvert, utászcsizmát, vagy páncélos bőrkabátot... Az utóbbiaknak persze ára volt. Komoly ára. Csillogó arany. Karikagyűrű, nyaklánc, m.edalion. Ezek már nyerészkedő üzérek, kufárok voltak. A felfedezők tovább indultak . . . Ivóvizet kerestek, mert az hiányzott a legjobban. Szomjaztak. A barakkok tetejéről lefolyó esővizet nem tudták, nem is akarták meginni, mert útközben már látták, mit okoz a szennyvíz ivás ... A konyha felé kerültek, s szerencséjük volt. Egy szakács jött ki levegőzni az ajtóba, s mikor meghallotta, hogy vizet keresnek, megszánta őket. Mindkettőjüknek hozott egy egy kulacsdekni hideg teát. Nem győzték köszönni. Fenséges volt. . . Fogolyélet a lágerben Másnap hajnalban - kinn még sötét volt -, harsány hang riasztotta őket álmukból: Vételezők sorakozó!!! - hallatszott minden barakk ajtajánál. Az előző nap érkezettekhez külön is beszóltak: Két ember pokróccal, de gyorsan! A tiszti barakkból 11 161