Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Gáspár János: A temesvári önkéntesek

Történetük kezdete 1944 decemberére nyúlik vissza . .. A kellően elő nem készített, az ország legfőbb vezetői egy részének szíve mélyén őszintén nem is óhajtott - és így nyilvánvalóan balul sikerült - 1944. október 15-i kiugrási kísérletet követően hazánk épülete minden eresztékében recsegni-ropogni kezdett. A náci hadsereg - mint egy szennyes áradat -, egy év leforgása alatt immár másodízben söpört végig az országon, vért és pusztulást hagyva maga után, felszínre hozva hű kiszolgálóinak segédcsapatát, a nyilas csőcseléket. A lakosság túlnyomó többsége félelemmel teli gyűlölettel tekintett mindenre, ami fekete, vagy zöld volt... A hangulatról egy korabeli kormánybiztosi jelentésben a következőket olvashatjuk : . . . A visszavonult és a községekben szétszóródott magyar csapat-kötelékek tagjai desturálják a lakosságot, arra biztatják őket, hogy nyugodtan maradjanak vissza a községekben, az oroszok úgy sem bántanak senkit, nem kell tőlük félni . . .* De nem kedvezőbb a helyzet az egyenruhába erőszakoltaknál sem. A nyilasok által kreált „Törvényhozók Nemzeti Szövetsége" egyik december elejei üléséről készült jegyzőkönyvben pl. a következők állnak: „A katonák fegyvereiket eldobva, megszöknek csapataiktól."

2 A német „Dél" hadseregcsoport hadműveleti naplójában mindinkább megszaporodtak az ilyen jellegű bejegyzések :" . . . újabb magyar egységek tűzték ki a fehér zászlót s mentek át a szovjet csapatok oldalára .. ."

3 Az efféle és hasonló bejegyzések alapján nem véletlen, hogy a „Dél" hadseregcsoport parancsnoka november 10-én - többek között - a következőket jelentette: „ .. . A magyar hadsereg ... fokozatosan a felbomlás állapotába jutott. . . A csapatok zöme, beleértve a tisztikart is . . . nem akar harcolni. A magyar csapatok . . . .harc nélkül kiüritik állásaikat .. . Minél messzebb távólodnak a magyarok a lakóhelyüktől, annál többen állnak át az ellenséghez . . ."

4 Otto Wöhler tábornok november 9-i jelentésében még világosabban fejti ki véleményét. Azt írja: „A magyar hadseregnek csak kis része hajlandó velünk harcolni, a többség szívesen átmenne az ellenség táborába ... Az is várható, hogy a szövetséges hatalmak találnak elég embert a magyarok között, akik hajlandók lesznek Németország ellen harcolni."

5 A katonák hangulata - azzal, hogy a front már a Dunántúlra tolódott át - november végére, december elejére még csak tovább romlott. A Szovjet Távirati Iroda harctéri jelentéseiben mind gyakoribbá váltak a magyar egységek vonatkozásában, hogy „ . . . átállt, . . . átjött, . .. megadta magát" kitételek. .. Nem gyávaságból, hanem mert belátták a harc céltalanságát. Eddig eljutottak tehát a magyar egységek, a németekkel való fegyveres szembefordulásig azonban sajnos nem . . . Mégis, a magyar csapatok - német szempontból - megbízhatatlansága, és az átállások következtében keletkezett rések, így is nagy gondot jelentettek a német hadvezetésnek. 158