Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: Megesett lányok az Ipoly menti falvak társadalmában

57. Vidékünkön a társadalmi tekintélyféltés nem vezetett olyan végletekhez, miszerint akkor is igyekeztek megszakítani a terhességet, ha a legény hajlandó volt a házasságra (vö. VAJDA M., 1982/a. 69. p.). 58. Ugyanezt ld. VAJDA M., 1982/a. 71. p. 59. Leánypajtásai elfordultak tőle (LUBY M., 1935.141. p. ; PAPP L., 1941. 29. p. ; MOBVAY J., 1956.129—130. p. ; VAJDA M., 1978/a. 362. p.). 60. Erre az átmeneti fázisra hívja fel a figyelmet GYÖRGYI E., 1962. 21. p. — Az idevonatkozó szakirodalmi utalások egyébként általában nem egyértelműek abban a tekintetben, hogy a teherbeesés révén mindjárt asszony lett a megesettből, vagy csak a gyermek megszületése után. Saját gyűjtési tapasztalataim nem teljesen egybehangzóak. Jelenleg ezen átmeneti fázis meglétét látom általánosabbnak, de nem kizárt a lehetősége annak sem, hogy a korábbi gyakorlat szerint mindjárt a teherbeesései, illetve annak kiderültével asszonynak minősült a leány. Ld. még a 62., 71. jegyzetet. 61. Ld. még erről TÓTH F., 1975. 124. p.; VAJDA M., 1982/a. 71. p. 62. Van adatom arra is, hogy mindjárt ilyenkor felkontyolták, de gyakoribbnak látszik ennek szülés utánra halasztása. Azonnali kontyolást ír le ösagárdról GARÁDY, 1854. 36. p. NYÁRY A. a palócoktól két helyen közöl ide kapcsolódó adatot: a terhesség bekövetkeztével a leány beköti a fejét; amikor „megtörtént a baj", kontyot csinál magának (NYÁRY A., 1924. 96. p., 1931.171. p.). Az adatok országosan megegyeznek abban, hogy fedetlen fővel nem járhatott a megesett lány (idevonatkozó egyházi szabályozásról példákat ld. LUBY M., 1935. 141. p.), s a felkontyolás is elterjedtnek látszik. Az ilyenkor szokásos fejviseletre vonatkozó utalások részletei azonban eltéréseket mutatnak. Egyrészt nem mindig egyértelmű,hogy az adott változás a terhesség bekövetkeztétől, nyilvánosságra kerültétől, illetve a gyermek világrajöttétől (esetleg már a szüzesség elvesztésétől) volt érvényben. Itt nyilván szerepe van az adott községben érvényes felfogásnak arra nézve, hogy az illető mikortól minősül asszonynak. Számolnunk kell a viselet szabályai betartásának intenzitásbeli változásaival, s természetesen az adott viselet helyi sajátosságaival. A megesett lány viseletének módosulására vonatkozó adatokat — a teljesség igénye nélkül — ld. KISKÉRI BALOGH I., 1898.130. p.; LUBY M., 1935.141—142. p.; GYÖRGYI E., 1962.21. p.; JUNG К. 1978. 76. p.; VAJDA M., 1982/a. 71. p. 63. Az Ipoly menti kereszteléssel kapcsolatos szokásokról ld. KAPROS M., 1975. 64. A házasságon kívül született gyermek keresztelésére vonatkozó egyházi utasításokról ld. SCHRÄM F., 1957. 135Р65. Inkább használták azonban a már meglevő rokonságból adódó megszólítási formákat (nénike, mgyi). 66. Azaz nem hordtak neki ételt a gyermekágy ideje alatt. 67. Másutt sem sokat törődtek vele, egy-két napot feküdt mindössze (SZATHMÁRI

I., 1978. 230. p.). 68. Ld. KAPROS M., 1977. 173. p. •— Ilyen helyzetben avatást helyettesítő laikus szokásra a magyar anyagban Somogyból van példa (GÖNCZI F., 1937. 89. p.). 69. Annak a gyakorlatnak, hogy a felkontyolás családon kívül, illetve bizonyos hivatalos formaságok között zajlott le, nem találtam párhuzamát (vö. GARÁDY, 1854. 36. p.; JÁVOR K., 1971. 76. p.). Igaz ugyan, hogy mindkét múlt századi adat protestáns lakosú községből származik. 70. Ipolyvecei adatok szerint, ezen tiltásokból fakadóan a leányanyák a „kivetkőzés" kezdeményezői közé álltak. A 30-as években a főkötő viselete már elmaradt a községben, kikötött menyecskekendőt hordtak helyette. Azonban a leányanyákat ez sem illette meg, az összecsavart kontyra csak áll alatt megkötött felsőkendőt tehettek. (Ugyanez volt a fejviselete a vénlányoknak is 35—40 éves kortól.) Itt és ebben az időben már nem érvényesült olyan szigorúan a sötétebb színű ruhák kizárólagos használata a megesetteknél, viszont a leírt fejviselettel — véleményük szerint — nem álltak összhangban a világos, díszes öltözetdarabok. A leányanyák ezért inkább kezdtek ,,nemesesen járni", azaz a hagyományos paraszti viseletet jellegtelen, se nem falusi, se nem városi ruházattal felváltani. 71. NYÁRY A. említi a palócoktól, hogy a megesett lány — pontosan nem tudni, hogy a gyermek megszületéséhez viszonyítva mikor, mindenesetre a felkontyolást követően •— beáll az asszonyok közé a templomba (NYÁRY A., 1931.171. p.). Ürményházán a leányanya templombéli helye szintén az idősebb asszonyok között volt (TÓTH F., 1975. 124. p.). 72. TEMESVÁRY éppen a dajkaság vállalását tartja általánosnak országszerte (TEMESVÁRY R., 1899. 91. p.), Hódmezővásárhelyen is volt rá példa (KISS L., 1941. 125. p.). 73. KISS L. szerint a századfordulótól kimutatható jelenség (KISS L., 1941.125. p.); MORVAY J. ugyancsak a századfordulótól már gyakorinak ítéli (MORVAY J., 1956. 68. p.). Említi a jelenséget még TÁRKÁNY SZŰCS E.. 1944. 53. p.; VAJDA M., 1982/a. 73. p. Országosan sűrűn előfordult: TÁRKÁNY SZŰCS E., 1981. 141—142. p. — SZATHMÁRI I. szerint viszont Berettyóújfaluban ritka eset volt az ilyen (SZATHMÁRI I., 1978. 221. p.). 74. Hasonló gyakorlatról tudósít KISS L., 1941.125. p.; TÁRKÁNY SZŰCS E., 1944. 80. p.; JUNG К., 1978. 75. p.; BÁLINT S., 1980. 16. p. — Az alföldi területekről vannak adatok arra, hogy szülei is kitagadták, elkergették a leányt (SZALAY E., 1972. 364. p.; SZATHMÁRI L, 1975. 571. p.; VAJDA M., 1978/a. 362. p., 1978. 8. p.; ÖRSI J., 1976. 39. p., 41. p. ; JUNG К., 1978. 75. p. — Az utóbbi két szerző azonban az ilyet ritka esetnek tünteti fel. s általános gyakorlatnak azt tartják, hogy a szüleinél húzódott meg.). Már jelzett megállapításain túl, VAJDA M,