Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: Megesett lányok az Ipoly menti falvak társadalmában

máztak: „mer' az anyád is kurva vót", ,,te is csak olyan kurva-fajta vagy, mint az anyád" stb. Legtöbbször az ilyen gyermek csendes, visszahúzódó természetű lett (,,mevvót húzódva"). Csak otthon az anyjának panaszkodott, sírt, vagy: „Ha olyan vót a természeti, szekírozta az anyját, hogy ű az oka mindennek. De az mit tehetett ? ! Lenyelte". Egy-egy odakiabálásból hamarosan megtudta, hogy ki a természetes apja, akit aztán legtöbbször gyűlölt. Ezt az ellenséges érzést az anya is igyekezett szítani. Előfordult, hogy a nagyobbacska gyermek végső elkeseredésében „rákiabált az apjára: »Hiába nem beszélsz velem,mégis a te gyereked vagyok!«". Ha az anya később máshoz, tehát nem a gyermek apjához ment férjhez, s további gyermekei születtek, a mostohaapa, bár nevére nem íratta," nemigen tett különbséget felesége korábbi és közös gyermekeik között : „Aki mán elvette az ilyet, az számolt a gyerekvei ls

» 100 д párválasztás közeledtével elvileg saját képességei, tulajdonságai szerint vették számba a házasságon kívül született gyermeket.

101 Az anya vétke, ha az utóbb tisztességes életet élt, többnyire már elévült. Az elbeszélések szerint mégsem volt „különösebb becse", sokszor csak „muszalyból" vették el, illetve olyan feleséget kapott, aki nemigen válogathatott a kérőkben. Itt azonban feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy vagyoni helyzetükből is meglehetősen korlátozott lehetőségek következtek. A konkrét esetekből kiderült, hogy saját társadalmi rétegükön belül legtöbbször azonos esélyekkel indultak, mint törvényesen született társaik.

102 Bár, ha a másik fél szülei valamilyen egyéb okból nem helyeselték a fiatalok kapcsolatát, az első megfogalmazott kifogás mindig az anya múltjára vonatkozott. „»Azt akarod elvenni ? ! Hát annak olyan vót az anyja! «. Szóval, hogy olyan életet élt. Hogy kurva vót. Hát ezt felhánytorgatták" (gazdagparaszt asszony, sz. 1934., Ipolyvece). Az adatközlők az eddig vázolt helyzetet, hozzáállást tartják tipikusnak a házasságon kívül született gyermeket illetően. A gyakorlatban azonban többféle változat kialakulhatott. Olyan helyzetben, amikor csak a nagysíül ők rátartisága akadályozta meg az egymáshoz kölcsönösen vonzódó, gazdaságilag kevéssé eltérő állású szülők egybekelését, ha a természetes apa önként hozzájárult nevének viseléséhez, könnyebb helyzete volt a gyermeknek. Veszekedésnél odavághatták ugyan az anyjára vonatkozó sértést, azonban az asszony enyhébb erkölcsi megítélése közvetve nála is érvényesült. Az ilyen gyermek pl. megengedhette magának, hogy akár gúnyolódjon is apja családjával. Pl. egy eset az első világháborút követő évekből: „Ha a fiú apjáék gyüttek, kiabált a gyerek mindig: »Nagyapám!« »Nagyanyám!«. Azok meg haragudtak: »Nagyapád az öregisten!« Persze oszt a népek meg nevették, hisz' igaza vót a gyereknek" (középparaszt asszony, sz. 1913., Őrhalom). Ha a természetes apa vagy annak rokonsága rendszeresen támogatta a gyermeket, ez ismét enyhítő körülménynek számított. Ilyenkor az ő, apjához fűződő viszonya is módosult. Amelyik gyermeket pedig az apa törvényesen elismerte, az anyai jusson túl apjától is számíthatott örökségre valamelyest, s így párválasztási esélyei növekedtek.

103 Családos embernél valóban csak személyes rosszindulatból hozták esetleg elő törvénytelen származását. Ilyenkor már saját életvitele, cselekedetei alapján ítélték meg.

104 * * * 331