Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)
Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: Megesett lányok az Ipoly menti falvak társadalmában
A továbbiakban igyekszem nyomon kísérni, hogyan alakult a leányanyák sorsa. A szerencsétlenül járt leány igyekezett minél tovább titokban tartani szégyenét. Édesanyja azonban hamar észrevette. S ha mégsem így történt, amikor már félt, hogy látszani fog rajta, bevallotta. Anyjának sokszor közvetlenül nem merte, ha volt idősebb menyecske-testvére, az közvetített. Apja — általában az anyán keresztül — csak akkor szerzett tudomást róla, ha már elkerülhetetlen volt. 54 A magzatelhajtás kevésbé veszélyes módozataival (nehéz terhek emelése, nyomkodás, ugrálás stb.) mindegyik szerencsétlenül járt lány megpróbálkozott, a drasztikusabb módszerekhez azonban kevésnek volt bátorsága. 55 Ha nem sikerült megszakítani terhességét, s alakja kezdett elnehezedni, „bevarrták vászonyba". Ez annyit jelentett, hogy egy szél házivászon-darabbal összeszorították melltől lefelé, a hátán jó erősen összevarrva az anyag végeit. Később egy-egy újabb vásznat varrtak a tetejére, ha már félő volt, hogy a régi szétszakad. 56 Az elbeszélések szerint e módszerrel nemegyszer sikerült teljesen eltitkolni a „szégyent". Másrészt az összeszorítás következtében nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy a csecsemő nem lesz életképes, ami némileg egyszerűsítette a helyzetet. Eltek a „bevarrás" eszközével egy ideig azok is, akiknek végül sikerült férjhez menniük az illető legényhez, mivel az egyezkedés gyakran elhúzódott. Ugyanez érvényes az olyan családokban is, akik saját vagyoni és társadalmi tekintélyükben bízva nem vették igénybe a közösség kényszerítő nyomását a házasság realizálásához, s azon igyekeztek, hogy a terhesség titokban maradjon. 57 Akinek sikerült állapotát elkendőznie, életmódján nem változtatott, továbbra is járt nmlatságokba, sőt néhány olyan esetről is tudnak, amikor így ment férjhez anélkül, hogy a násznép vagy esetleg, ha mástól volt terhes, a vőlegény tudomást szerzett volna erről a lakodalom előtt. ,,Ez nem itt vót, hanem Szügyben (1920 körül). Jómódú katolikus család vót. No oszt a keresztanyja bevarrta a lyányt jó erős vászonba, hogy ne lássák lagzi kor, hogy vastag. A rákövetkező szerdán megvót a gyerek. Siratott nekem a fiú anyja, hogy »Jaj, jaj ! Ilyen szégyen még nem vót!«. »Dehogy nem vót, Erzsike, történt az mán másnál is.« De csak nem hagyta: »Ha tudtuk vóna legalább! Nem engedtük vóna, hogy elvegye!«. Pedig hát az ű fijuktul vót teherbe" (szegényparaszt asszony, sz. 1896., Csesztve). „Mán 8 hónapos terhes vót, mikor megvót a lagzija. De nem attól, akitül megesett. No oszt ráfeküdt az ura, mer' be vót varrva, oszt mozgott benne a gyerek. El is zavarta azon éjjel az ura. A lyány anyjáék tudták, hogy terhes, de azér' adták mégis ehhez, mert egy kicsivel több főggye vót. Pedig a másik is elvette vóna, akitől megesett. Mer' azzal szerették egymást. Kobozta is magát a lyány, de az anyjáék csak nem engedték" (1913-ban született az illető asszony; adatközlő: gazdagparaszt asszony, sz. 1899., Orhalom). Ha viszont kitudódott a dolog, „többet a népek elé nem mert menni", csak otthon a ház körül tett-vett. 58 Még a templomba sem merészkedett el, mert mint mondják: „Ott nevették vóna ki hangosan!". A szégyenérzet mellett ebben más is közrejátszott. Vétke révén kívülrekedt a faluközösség valamennyi csoportján: már nem számított lánynak, 59 viszont menyecskének sem. 60 így a kötött templomi elhelyezkedési rend értelmében a templomban nem volt helye. 61 Felemás állapotát fejezte ki fejviselete is. Továbbra is leeresztett hajjal járt, mint a lányok, viszont fedetlen fővel már nem mutatkozhatott. Kendőjét áll alatt kötötte meg, mint az idősebb asszonyok. 62 Ilyen helyzetben mósodultak a születés körüli szokások. 63 Keresztelői lakomát 327