Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: Megesett lányok az Ipoly menti falvak társadalmában

kodtak a házassághoz. Egyébként a legény családjának is fontolóra kellett vennie, amennyiben nem a legmódosabbak közé tartoztak, hogy a botrány után már romlik a fiú esélye maguknál gazdagabb menyasszonyra. A vagyoni szempontok mellett, kisebb súllyal ugyan, de egyebeket is számba vettek. A legidősebbek még felvetik, miszerint régen az is közrejátszott, hogy féltek a rontástól. „Vót olyan is, hogy nem vette el a lyányt. Oszt ammeg merrontotta. Úgy, hogy nemcsak ű (a férfi), de még a lyánya is, aki a másik asszonytól született, az is mehhalt rontásba. Még én lyány vótam. Olyan hatvan esztendeje lehet злшак. Szent Istvánkor temették az embert. A mulatság leállt, mikor vitték a halottat. Én is ott vótam. Három évig nyomta az ágyat az ember a rontásba. Vagy tán több is vót a' " (szegényparaszt asszony, sz. 1895., Őrhalom). Vegyes lakosú községekben több esélye volt a megesettnek arra, hogy elvegye a fiú, amennyiben azonos vallásúak voltak. Később, amikor a gyermek megszületett, s a természetes apa családja megtudta, hogy fiú lett, ismét latolgatni kezdték a házasságot. Emellett szólt, ha az apróság hasonlított az apjára. Ritkábban, de előfordult olyan eset is, hogy a leány szülei voltak a házasság ellen: minden lejegyzett adatnál az apa makacssága miatt, gazdasági, társadalmi rangjukra hivatkozva. Ilyenkor azonban a fiú családjának módjában állt összehozni a fiatalokat, hiszen úgyis az ő házukhoz, az ő gazdaságukba került a menyecske. ,,Tudok ollyat. A bátyámuram (férjének a bátyja) felesége. Szerették egymást, csak az apja nem akarta adni a lyányt. Nem tudom mit várt, mer' úgy egyfurmán vótak (gazdasági szempontból a két család). Amikor a gyerek meszszületett, bátyámuram katona vót. Aztán megint úgy maradt (állapotosán) a lyány. De az apja még ekkor sem adta. No osztán anyósom, mikor mettudta, hogy megint vastag a lyány, hát mán ű állt a sarkára (özvegyasszonyként ő volt a család feje), hogy a második mán nem születhet meg apa nélkül, akár akarják, akár nem. Mikor a bátyámuram haza»gyütt szabadságra, akkorra elintézett mindent (ti. az anyja), oszt megesküdtek" (középparaszt asszony, sz. 1886., őrhalom). Viszont ez esetben át kellett vállalniuk a lakodalom rendezését, összes költségeit, s számolhattak azzal, hogy a leány nem kap hozományt. Legtöbbször azonban a fiatalasszony szülei megbékéltek az első gyermek világrajöttekor, különösen ha az fiú lett. Bár arra is tudnak példát, hogy az apa csak jóval később nyugodott bele. Addig a menyecske látogatóba sem mehetett haza. Utólag aztán, főleg, ha „szépen éltek" a fiatalok, a szülők különböző formában pótolták az elmulasztott kelengyét. Az így utólag megtartott esküvők lefolyása eltért a szokásostól. A századfordulón még többféle módozatról, fokozatról tudnak. Amennyiben a szülők között nagyobb nyilvánosság nélkül létrejött a megegyezés, ugyanolyan lakodalmat rendeztek, mintha Semmi sem történt volna. Ha a családban már híre ment a dolognak, a fátyol rögzítésére szolgáló kis rozmaring koszorút nem tették fel a menyasszony fejére, mert az a hagyomány szerint csak a szuzlányokat illette meg.

43 Egyébként azonban a szokásos menyasszonyi ruhában volt és ugyancsak nagy lakodalmat tartottak. Amikor a tágabb közösség is tudomást szerzett róla, fehér ruhát már nem illett venni a menyasszonynak, és csak féketőt tehetett a fejére. Bármelyik változat esetén azonban, ha már erősen látszott a terhesség a lányon, egyszerű sötét ruha illette meg és előrekötött kendő.

44 Ilyenkor csak „szűken volt a lakodalom" : a közvetlen rokonságot 325