Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról

ként — hiszen az udvarházakat is annak kell tartanunk — nem volt olyan szoros a birtok—erősség kapcsolat, mint a nagy főúri váruradalmaknál.

36 A 15. század ötvenes éveinek második felében egyre aktívabbak lettek a korábban Erzsébet királyné szolgálatában az északi Felvidéken működő, majd később egyre jobban önállósuló huszita „testvérek." Kisebb betörések után várakat foglaltak el, elhagyott várhelyeket erősítettek meg Gömörben, majd Nógrádban. 1457ben a Salgóval szomszédos, ekkor már romokban heverő Zagyvafő várába fészkelték be magukat, majd innen 1460 elején a salgói várat is hatalmukba kerítették. De még ezév szeptemberében az ellenük haddal vonuló Mátyás király visszafoglalta.

37 Ez a rövid epizód azonban jelentős változással járt a vár történetében. Az uralkodó ugyanis nem adta vissza Salgót ősi birtokosainak, hanem még ugyanebben az évben a kegyeltjének, az általa a bárók közé emelt SzapolyaiIstvánnak adományozta.

38 Mivel az írott forrásokban nem találunk indoklást, két dologra gondolhatunk. Vagy ellenállás nélkül adtak át várukat a Rapiak ós a Szőlősiek Andrisko és Uhrik csapatainak, esetleg együtt is működtek velük, mint az említett Csővár urai — ami a sokszoros fölényben lévő husziták és az egyre jobban elszegényedő nemesek kapcsolatában nem lehetett feltétlenül önkéntes, — azaz hűtlenséget követtek el, s így „méltán" vesztették el örökre, vagy csupán arról lehetett szó, hogy Mátyás egyszerűen meg akarta jutalmazni hívét, akinek érdekei ekkor már sokkal fontosabbak voltak, mint az egyszerű nemeseké. Mindenesetre Salgó ettől kezdve mint egy a jellegzetesen szervezett főúri uradalmak központjai közül, az egyik leghatalmasabbá váló főúri család hatalmát szolgálta.

39 Urának már nem volt semmilyen vonatkozásban sem szókhelye, viszont innen irányította a várnagy — az 1460. évi oklevélben már részletesen felsorolt — tartozékok, az egyes falvakban található birtoktestek életét, gazdálkodását, ura „képében", azaz nevében. 1481-ből névszerint ismerjük is a salgói várnagyot, kartali Bornemissza Györgyöt, aki a Ságiak birtokainak egy részét akarta megszerezni, tehát a hasonló feladatokat ellátó többi főúri familiárishoz hasonlóan tehetősebb középnemes lehetett.

40 Salgó helyét a hatalmas Szapolyai-birtoktesten belül mi sem jelzi jobban, mint hogy 1490 körül 18 vár és 4 kastély volt a család tulajdonában.

41 A mohácsi csata után — a kettős királyválasztás egyik következményeként — I. Ferdinánd eladományozta a korábbi Szapolyai-birtokokat. — Salgó ekkor tóti Lengyel Jánosnak jutott, de az az adomány aligha lépett életbe.

42 Ugyancsak 1527ben ugyanis János király a családi örökség ezen részét a Füleket és Csővárat már birtokló Ráskaikaknak, tehát a megye másik jelentős nagybirtokosainak juttatta, akik a megye főispáni tisztségét is betöltötték.

43 A röviddel az utolsó Ráskai, István halála előtt, 1542-ben született megyei adólajstrom tartalmazza utoljára a várbirtokok felsorolását.

44 A Ráskaiak kihaltával Ráskai Dorottya férje, a főként Gömörben birtokos Bebek Ferenc tette rá kezét „örökség" címén a három nógrádi várra, s azokra 1544-ben I. Ferdinándtól — jelentős összeg fejében —• adománylevelet is szerzett, hiába tiltakoztak ez ellen a másik Ráskai-lány, Erzsébet leszármazottai.

45 Salgó azonban nem jelenthetett nagyobb értéket Bebek számára, ezért 1548-ban királyi engedéllyel el is adta Derencsényi Farkasnak.

46 A török veszély fokozódásával — Vác, Nógrád, majd Szanda elestével — a nagybirtokosok mindenütt igyekeztek váraik védhetőségót növelni, állítólag már a megszerzés évében Salgót is erősíttette Derencsényi.

47 Nem tudjuk, hogy az új birtokos tartózkodott-e hosszabb ideig várában, de valószínű, hogy bármilyen erődítő munka után is vonatkoztatható Salgóra a megye legújabb monográfusának jellemzése: „Ezek a földesúri várak inkább csak roskatag uradalmi központok, ahol tiszti la216