Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok

különbséget kimutatni a magyar és a szlovák falvak között. Az eltérés már a 18. század elején sem lehetett jelentős, mert néhány házilag készült bútoron és használati eszközön kívül, azok beszerzése már akkor is azonos műhelyekből történt. Az északi megyék sűrűn lakott szlovák falvainak lakói közül már a 18. századot megelőző időben is sokan foglalkoztak hordók, kádak, különböző faedények, ládák, ruhatárolásra alkalmas szekrények, gabonatartó szuszékok készítésével. Voltak falvak, amelyek csak egyes bútorok, edények, használati eszközök készítésére specializálódtak. A fülekpüspökiek

24

, poltáriak

25

, csehbrézóiak (Csahberek), rónyaiak, turicskaiak

26 ekét, kereket, kádat, jármot, hordót, a bolykuk

27 és poltáriak

28 fazekat, korsót készítettek. Felső-Esztergály, Hradistya, Korna, Mlágyó, Tosonca, Bisztricska lakói hordó, kerék, szekrény, negyven-hatvan kila gabona tárolására alkalmas szuszék, egyéb faeszközök (villa, kasza, véka, cséphadaró), a podrecsányiak pipa, a nagyfaluiak fazekak készítésével foglalkoztak.

29 Termékeik többnyire kereskedők révén jutottak el Nógrádba és az alföldi megyékbe. A 18. század első felében Radványi Ferenc

30 és Bél Mátyás is megemlíti, hogy a szlovákok bútorokat, edényeket, különböző munkaeszközöket árulnak gabonáért Nógrád megyében.

31 A megye közgyűlése 1780-tól minden szűkös esztendőben megtiltotta a szlovákoknak, hogy a falvakban gabonáért szekrényt, szuszékot, ládát, cserépedényt áruljanak. A 18. század végétől a céhek, majd a 19. század második felétől a falvakba letelepedett asztalosok készítik a paraszti lakóházak bútorait. A szlovákok, magyarok egyaránt az ekkor kialakult bútorkészítő központoktól szerezték be bútoraikat.

32 A falusi asztalosok ugyan a helyi ízlést mindenkor figyelembe vették, de ez nem vezetett az együttélő magyarok és szlovákok bútorainak formában vagy színben való elkülönülésére. A bútorok elrendezésében, az egyes helyiségek használatában, azok berendezésében sem fedezhetünk fel eltéréseket. A szobában („tisztaszoba") a sarkos elrendezés szinte napjainkig élt a szlovákoknál is. A többnyire házilag készült lócát az utcára és az udvarra néző ablakok alá sarkosan helyezték el. A lóca elé került az abrosszal leterített asztal két székkel, a másik sarokban a tornyos nyoszolyát állították fel, melyet az első világháborúig hat, majd kilenc párnával vetették magasra. Ez elé ismét két, többnyire asztalossal készített széket tettek. Az ágy végébe, vagy a bejárati ajtó mellé a ruhatárolásra használt, hozományba kapott ládát tették, melyet a két világháború között a négyfiókos sublót („kasznyi"), majd az állószekrény váltott fel. A szentképek, az első világháború táján elterjedt családi fényképek, s közéjük akasztott gyári cifratányérok elhelyezésének rendje is együtt változott a magyar és szlovák házakban. Csak a sublót fölött levő zenélő Lutherkép, az egymásmellé helyezett — különböző színű fonállal kivarrott — szlovák feliratú szentképek (Úrvacsora, Jézus mennybemenetele stb.) jelezték, hogy a ház lakói evangélikus vallású szlovákok. A lakókamra — amely elsősorban a nők hálóhelye volt — a szlovák lakóházaknak is szerves tartozéka. Sámsonházán, Bánkon, Legenden még ma is emlékeznek a századforduló táján megszűnt lakókamrákra, ahol az asszonyok az ácsolt szekrényt, a gabonatartó szuszékot, a zsírt és a szalonnát tartották. A gazdálkodással kapcsolatos munkaeszközök egyező fejlődését a termőtalaj a növényi kultúrák azonossága biztosította. A munkaeszközök egyezését elősegítette az is, hogy azok legnagyobb részét az északi megyék szlovák lakóitól vásárolták. Innen szerezték be az ekét, a favillát, a kaszát, a nyomtatógereblyét, de a gabonatárolás eszközeit is (szalmából font kas, szuszék, majd később hambár).

3Z A paraszt168