Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)
Közlemények - Rejtő István: Mikszáth Kálmán és Selmecbánya
tatlanok. Azt írta, hogy MK „1867. év őszén iratkozott be a hetedik osztályba". 16 önképzőköri szereplése között megemlíti a „Gyuri bácsi" [sic!] с deákos modorban írt elbeszélését és azt, hogy főjegyzőnek választották az önképzőkörben. Gyöngyösy feleleveníti, de már átköltve a „Brózik-történet"-et is a következő formában: „Az önképzőkörben történt az is, hogy Mikszáth egy Brózik nevű tót tanulótársának csinált dolgozatot, amit ő sajátjaként olvasott fel. Scholz tanár már ismerte Mikszáth eszejárását és ráismert Mikszáth tollára. A tót diák ijedtében mindent bevallott. A szigorú önképzőköri statútumok szerint jegyzőkönyvileg kellett volna megróni Brózikot, de a jegyzőkönyvi rovás elmaradt Scholz tanár indítványára, hogy Brózik neve így se örökíttessék meg. Ez volt a büntetése." 17 Mielőtt átadnánk a szót a Banska Stiavnica-n az evangélikus lelkészi hivatal által őrzött és megmaradt líceumi anyagból hozzáférhető dokumentumoknak — amelyeket e tanulmány szerzője 1976 nyarán a helyszínén tanulmányozott—, idézni szeretnénk két múltszázadi Selmecbányái iskolatörténetből. Az egyiknek szerzője Breznyik János, a líceum 1842-től működő igazgató tanára, aki Mikszáth Selmecbányái diákoskodása alatt is igazgatója volt az iskolának, sőt tanára volt írónknak. Breznyik „A Selmecbányái ágost. hitv. evang. egyház és lyceum története" с Selmecbányán 1889-ben megjelent művének „Második és harmadik füzet. A XVII—XIX-ik századbeli események" с kötetében több helyen megemlíti Mikszáth nevét. Az iskola híressé lett neveltjei között felsorolja Czwittinger Dávidot, Ribinyi Jánost, Petőfi Sándort és Mikszáth Kálmánt. 18 Arról is szól, hogy a Gusztáv Adolf-féle bibliai egyesületnek 1866-ban „Mikszáth Kálmán [á] főjegyző"-je, „ki ne ismerné a kitűnő írót?" 19 Végül beszámol az 1826. oki. 21-én első ülésével tevékenységét megkezdő „a nemes magyar társaságról", az önképzőkör jogelődjéről, amelynek az 1860-as évek béli tevékenységéről a következőket írtar „Újra. föléledt a felvirult a kör Soie Vilmos vezetése alatt, ki ugyan, mint elődje sem, nem volt magyar irod. tanár, de a felajánlott elnökséget készséggel elfogadta s lelkesedéssel vitte halálaiglan, 1861/2—1881/2 közt. Az ő idejében Volt a körnek tagja Mikszáth Kálmán 1864/5 és 1865/6-ban, mint VII. s VIII. osztály tanuló a Korány című havi lapnak szerkesztésével s főjegyzoeéggel is megbízatott. Ugyancsak azon évben két munkája: 'Az öreg nemes' című költeménye és 'Az én Gyuri bácsim' című humoreszkje, mellyel a jegyzőkönyv szerint az egész kört felvidámította, érdemesnek találtatott az ÉíPdemkönyvbe való felvételre. Ez utóbbi elmeszüleményenél nyilatkozott előttünk Sole, ha Mikszáth így fog fejlődni, kitűnő beszélyíró válik belőle. Miért mondott le 1864/5-ben a tanév közben a főjegyzőségről, s a következőben miért szűnt meg tagja is lenni a körnek, elmondani nem tartjuk idevalónak.. ." 20 Az előzőekből már érzékelhető, hogy az eltávolítása nem lehetett témája egy ünnepi Kiadványnak, amely az iskola történetét mutatta be, és amelynek megjelenését Mikszáth Kálmán 5 ft. adománnyal elősegítette. 21 Hasonlóan tapintatosan szól az önképzőköri eseményekről a Breznyik-féle iskolatörténetnek 1896-ban megjelent kiegészítése is. 22 A két társszerző az önképzőkör kapcsán a következőt írta Mikszáthról: Schultz elnöksége „idejében volt a körnek tagja Mikszáth Kálmán, előbb mint al-, később mint főjegyző részt vett a kör igazgatásában is, később azonban bizonyos kicsinyes dolgok miatt kivált a körből. Az első műve, amellyel fellépett, 'Egy fogoly levelei' с költemény, melyről a bírálója azt jegyzi meg, hogy: 'a munka az 335