Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Adatok Nógrád megye földművelésének XVIII–XIX. századi történetéhez

Az ekének a szántás helyére történő kiszállításának módjára nem térnek ki forrásaink. A kétágú ekelábat csak a XIX. század elejétől említik uradalmi összeírásokban. Sőjpusztán babka, Bodonyban

43 és Varbón ekeláb volt a neve.

44 Feltételezzük, hogy az eke szállításának ezt a módját a parasztság is ismerhette ebben az időben, hiszen az ekeláb elkészítése különösebb technikai készséget, szakmai ismeretet nem igényelt. A parasztságnál általános gyakorlat lehetett, hogy az ekét éjszakára kint hagyták a szántóföldön. A bokori jobbágyok 1792-ben a megyéhez küldött levelükben panaszolják, hogy a szántóföldön vasárnap is kinthagyott ekéiket, a marhákat őrző herencsényi legények botokkal és baltákkal összehasogatták.

45 A talaj előkészítésben megkülönböztetést tettek az őszi és tavaszi vetés között. Az őszi gabonát az általunk vizsgált időszakban háromszor megszántott földbe vetették. Számos adatunk közül csupán néhányat említünk. Meskó János petői földbirtokos 1714-ben,

46 a pásztói apátság birtokán a XVIII. század folyamán,

47 a diósjenői jobbágyok 1786-ban, az őszi gabonát háromszor megszántott fölbe vetették.

48 Ez alól kivételt csak az irtványföd első igénybevételénél tettek. Egy Felső-szügyi tanú 1748 évi vallomásában olvashatjuk: ,,... a gyöpöt föl szántották, mindgyár első szántásban, őszi Gabonával be is vetették."

49 A szántások időpontjait nem ismerjük.

50 A tavaszi vetések földjeit egyszer vagy kétszer szántották meg. Ez tűnik ki az ecsegi jobbágyok panaszos leveléből, melyet 1782-ben a megyéhez küldtek : „ ... Tavaszokk földeket, mellyeket Kit egytzer, Kit Kétzer meg szántottunk nem engedték be vetni magok számára . .. "

51 A gabona vetését azonban nem mindig előzhette meg az ekével történő szántás. A meredek hegyekre felfutó szántóföldeket gyakran nem csak trágyázni, de szántani sem lehetett. Benyiczky Lajos pálfalvai uradalmában a búza vetésére kijelölt „gödrös, sovány bértzeket" a zsellérek kapával művelték meg 1813-ban.

52 A XVIII. század végén Nagyváti János több alkalommal megfigyelte, hogy a megye keleti részén, a magas hegyeken, a szántást ásással pótolják.

53 Az eke készítőiről keveset árulnak el forrásaink. Valószínűnek tartjuk, hogy a parasztság ekéinek többsége nem helyben készült, hanem vásárokon, a falvakat felkereső vándorkereskedőktől vették. A megye északi falvaiban (Korna, Felső-Esztergály, Hradistya, Mlágyó, Bisztricska, Nagyfalu, Poltár) a parasztság a téli hónapokban hordók, szekrények, egyéb faeszközök mellett ekéket is készített.

54 Az eke készítésével kapcsolatos helyi igényeket jól ismerhették, ezt bizonyítja Burián Tamás poltári jobbágy 1763. évi kárbecslése, melyben „Az alföldre készített Ekébe való Kerék" is szerepel.

55 Az uradalmakban a faragóbéresek feladata volt az eke készítése, akiknek száma a XVIII. század közepétől — a majorsági gazdálkodás kibontakozásától — egyre növekedett.

56 Borona A borona, mint a talajművelés egyik eszköze, a XVIII. század elejétől rendszeresen szerepel a paraszti leltárakban. Forrásainkban borona, vasborona, vasas borona néven találkozunk vele. A borona fog, borona szög, boronába való Vas Szegnek készítését a kovácsok limitációiban a XVIII. század elejétől megtaláljuk.

57 Csak a boronafog készült vasból. Ez tűnik ki a kárbecslések „vas boronának a fája" megjegyzéseiből.

58 A vasból készült (már nemcsak a 303