Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Egy nógrádi jómódú köznemesi család, a Szentiványiak gazdálkodása a XIX. század első felében

elavult munkálása (pl. 1828-ban a szécsényi uradalomban fedéssel, nyitással együtt is csak háromszor kapáltak és nem ötször, mint Észak-Magyarországon általában, s mindezeken felül karóbeverést, metszést, kötözést és trágyázást végeztek) és a helytelen borkezelés mind oda vezetett, hogy a borsilány és jószerivel értékesíthetetlen lett. Hiába hívta már 1826-ban fel a figyelmet Mocsáry, a helyzet nem változott sokat: „A ki jó bort akar termeszteni, szőllejét jól mi vei je, tisztán tartsa, s az érett gerezdeket alkalmatos időben szedje le, — borát pedig jó pintzében s tisztán tartsa és gyakran feltöltse; mert ha ezt nem teszi, szőlleje elsatnyul, rossz bort terem, az utóbbiak elmulasztása által pedig jó bora is a megrontásnak van kitéve." Nem beszélve arról, hogy a szőlőtermesztés és megmunkálás a legigényesebb mezőgazdasági munkák közé tartozott. Azt robot erővel végeztetni egyet jelentett a gyenge terméseredménnyel. Nem volt ez másként a tatai uradalomban sem. Szabad György idézi a korabeli tisztiszéki megállapítást az egyik majorsági szőlő állapotáról: „Uraságnak Bánhidi Szőlleje eddig Robotosok által míveltetvén, a reá tett költségeket már több esztendőktől fogva bé nem hozta ... "

j3 Ezeket a gondokat az összeírás során konkrétan is rögzítették: Tolmácson jó bor terem ugyan, de a szőlő nagyon meredek hegyen fekszik s ezért nehéz művelni; Csitáron gyenge a szőlő, Drahi pusztán is, Marcalban ugyanaz a gond, mint Tolmácson stb.

14 A művelési ágak megosztása, a termesztett gabonaneműek aránya, a terméseredmények különbözősége, nem utolsó sorban a birtokegységek eltérő földrajzi helyzetéből is következett. Az északi rész, amelyen zömmel szlovák lakosság élt, természeti adottságaiból következően jószerivel csak a fakitermelésből és a famegmunkálásból hozott jövedelmet. Itt a szántóföldi kultúra a birtokbevételekbe keveset adott. (Jelentett viszont többletet például még ha forintban nem is jelentkezett, az itt gyakorta előforduló gyógyvíz, ásványvíz.) A birtok déli része ugyan nem tartozott a legjobb megyei termőterületek közé, de a szántóföldi gazdálkodás, elsősorban a gabonatermesztés és szőlőtermesztés szempontjából volt fontos. Ilyen megoszlásban a birtok két egysége szervesen kiegészítette egymást, s egyúttal széles körű mezőgazdasági tevékenység végzésére adott lehetőséget. Mocsáry Antal így foglalta össze ezt a különbözőséget, éppen a tárgyalt időnkben, 1826-ban: „Ezen 4 járásokra osztott Vármegye mind fekvésére, mind termesztményeire nézve nagyon különbözik, mert a Losontzi és a Füleki járások magas és kősziklás hegyekkel díszeskednek, főképen a Bánya Városok felé. Ezen két felsőbb Járásoknak hidegebb a levegője, ugyan ezért is a felsőbb részein szőllő mívelést nem lehet látni... Termékenyebb mindazon által a más két járás, úgymint a Szétsényi és Kékkői járások, de még a fekvések is к ellentétesebb, a hol Bacchus Czéres Isten asszonnyal mintegy kezet fogni látszatik." Más helyütt hozzá teszi még az északi rész lakosairól írván, hogy „csak tavaszi vetést, pohánkát, borsót és egyéb főzeléket termesztenek a tót lakosok, és zab-kenyeret esznek." Fényes Elek a déli részről azt írja, hogy a föld homokos, búzát nem de rozsot jól terem. Erdő mindenütt van bőven. A szarvasmarha- és a lótenyésztés elhanyagolt, nagyobb jelentőségű a juhtenyésztés. A sertéstartás is jelentős, főleg a makkoltatás révén gyarapodnak. 148