Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Benda Kálmán: A magyar köznemesség művelődési törekvései a XVIII. században

jól kikefélék-e lovaiból a port, s kiült folyosój ház előtt elmenőkkel beszédbe eredé". Kazinczy, aki maga is ebből a rétegből jött, nagyapja egykori életszemléletét már idegennek, elavultnak érzi, s nemcsak elmarasztalja, hanem egy kicsit talán karikírozza is. Nézzük Kármán Józsefet, a magyar jakobinus mozgalom egy másik tagját, akit — Kazinczyval ellentétben — a bíróság nem ért el. A Nemzet csinosodásáról szóló művében ezt írja a maradi nemesről: „Az a kis darab föld, melyen lakik, ez az ő egész horizontja. Nem tudja, mi történik faluján kívül, és azt hiszi, hogy megyéjének határdombján túl már ott kezdődik a Fekete-tenger... Sivár üresség uralkodik az ily fejjekben. A gondolatok kiapadnak az ily koponyákban, melyeket az aszály megcsapott, vagy stagnálnak, mint a mocsárban a poshadt víz. .. Balítéletek, tudatlanság és vakság ezeknek következményei. .. Midőn valaki mindig egyedül beszél és senki ellene nem szól, elhiszi végre, hogy mindig okosan beszél és, hogy ellene nem is lehetne szólani. Mivel egynéhány béreseket el tud igazítani, azt véli, hogy Montesquieu és Calonne hozzá csak árnyékok". Kármán szintén a felvilágosodásban nevelkedett, annak katonája, talán egyik legharcosabb tagja a magyar irodalomban. Űgy vélem, ebben az írásában is a harci taktika része, hogy sötéten fest és az így nyert képet általánosítja a magyar nemesség egészére. Idézzük még a jakobinusok perében halálra ítélt és 1795-ben kivégzett Laczkovics János jellemzését a magyar nemességről, amely nem hagy kételyt abban, hogy a maró gúnnyal megírt sorok egy már meghaladott nemesi szemléletet mutatnak be görbe tükörben. „ímhol egy nemes ember, ki a Mindenhatónak szintoly alkotmánya, mint a nemtelen, s attól. .. nem egyébben különbőz, hanem hogy pergaménáján levő nemességinek megbizonyíttatására címerül egy bivaly, ökörszarv, medve, szarvas, vadkan, vagy övedzésig lemezítelenedett asszony vagyon papírosára festve.. . Ezen nemes ember... ki a ködöt párolgó Werbőczit pipafüstje között szomorúan olvassa. .. privilégiumjait, nemességit hányja-veti, mint megőrült, dühödött ember széles kardját forgatja, amint Don Quijote a szélmalmokkal viaskodik, aranyhegyeket ígér s kijózanodása után pedig tökmaggal fizet . . . Kit a természet szintúgy a dologra, munkához alkotta, de ki a közönséges jónak előmozdítására, vagy az ország terheinek hordozására semmit sem cselekszik, améglen a nemtelen, de hasznos ember szántóföldjeit dolgozza, rétjeit kaszálja, kertjeit míveli, kereskedést folytat, mesterséget űz". Ezekből a leírásokból már egy új életideál tűnik elénk (korántsem tekinthetjük véletlennek, hogy korábbról nincsenek ilyen jellegű följegyzéseink), ami önmagában is, azt mutatja, hogy a nemesi társadalom egy részében valami változás ment végbe. Eszményük nem azonos az előttük jártakéval, bírálják, ostorozzák, gúnyolják azok életszemléletét és életmódját. Ugyanakkor azt hiszem nem vitás, hogy a nemesség nagy többségére még az elmaradt, mozdulatlanul régi vonások a jellemzők. Mikor indult meg a változás a nemesi életszemléletben? Egyáltalában megfogható-e a kezdete és megállapítható-e valamilyen folyamat? Mivel a XVIII. század végére már az ország különböző részein nagyjából azonos szemléletben élő nemesekkel találkozunk, ezekhez valahol azonosan kellett az új eszméknek eljutniok, azonos hatás alatt együtt fejlődhettek. Ezért gondoltam, hogy talán az iskolák, a különböző protestáns kollégiumok és szerzetesi 90