Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

Rá kell mutatni másodszor arra, hogy az említett kiadvány számos esetben nem tünteti fel, részben nem tudja feltüntetni a kis- és törpebirtokosokat földjeikkel együtt, hanem egybefoglalja őket egy megnevezett személyhez kapcsolva „és mások" vagy „kisebb birtokosok" megjelöléssel, csak részben adva egyenkénti megnevezést. Mindezt figyelembe kell venni, ha kisbirtokosnak a 100 hold úrbéres földnél többel nem bíró nemeseket tekintjük s arra utalunk, hogy ők valamennyi dunántúli birtokosnak 59,76 %-át alkották, viszont a jobbágyföldeknek mindössze 1,19 %-át tartották kezükben, a létszámban pedig 23,79 %-ra rúgó 101—1000 holdasak meg birtokban 7,50 %-ot. Ha ezeket az összefüggéseket a világi földesurakra korlátozzuk, 1—100 hold úrbéres területtel rendelkezett a birtokosok 63,97 %-a s ide számított a birtokok 1,57 %-a, 101—1000 holdig pedig ezek a számok így alakultak: a birtokosok száma 24,10, a birtokok kiterjedése 9,05 %-a az összesnek. Az egybefogó számok persze ezúttal is erős szélsőségeket takarnak. Baranya, Fejér és Komárom megyében egyetlen 100 holdnál kisebb parasztföldü birtokost sem vettek számba, 101—500 holdast is csupán 2-t, 3-at, illetőleg 1-et, 501—1000 holdast pedig egyet sem, 7-et illetőleg 1-et. Viszont kiugró számot mutatott fel főképp a kisbirtokosok sorában Zala, azután Vas megye (397, illetőleg 189) s aránylag legtöbb középbirtokost ugyanez a kettő. Érthető, hogy birtoknagyság dolgában is Baranya, Komárom és Fejér volt a sorrend alulról fölfelé haladva, de az utóbbit a középbirtokokat tekintve Mosón, sőt Tolna megye is megelőzte a maga kisebb értékeivel, viszont legtöbb úrbéres földet a birtokosok számában is élen járó Zala és Vas megyében jegyeztek föl, az utóbbival csak a középbirtokokra nézve versengett Somogy vármegye. Ha azonban arra is vetünk egy pillantást, hogy egy birtokosra átlag mennyi úrbéres föld jutott, a kisbirtokosok csoportjának 72,04 holdas összes átlaga mögött Zala és Vas mint tipikusan törpebirtokosokban bővelkedő megyék a maguk 14,57, illetőleg 39,56 holdas átlagával messze elmaradnak, ugyancsak, bár jóval kisebb mértékben, a 101—1000 holdasok átlaga (370,01 hold) mögött is (322,52 illetőleg 313,05 hold); másfelől azt Komárom (435,50) s főképp Fejér megyéé (647,30) számottevően meghaladja. Egészben véve ezek az összefüggések még erősebben kirajzolják az 1754— 55-i nemesi összeírásban tükröződő kép körvonalait. A Dunántúlon a föld bírása dolgában szélesívű feszültségeket rejtett magában, hogy kevés számú nagybirtokossal, köztük néhány latifundium urával nem nagy létszámú középbirtokos, ám kis- és törpebirtokosok hatalmas tömege nézett farkasszemet. S ehhez közelebbről a gazdálkodás vonatkozásában az a megállapítás fűzhető, hogy egy-egy nagybirtokos alá birtokarányánál kevesebb rész tartozott jobbágyokból, ami részben az úrbéres föld ottani kisebb mértékű aprózódására, részben cselédek, béresek tartására mutat. Viszont az a tény, hogy a közép- s kivált kisbirtokokon a jobbágyok számában való részesedés valamivel illetőleg lényegesen meghaladta az odatartozó úrbéres földnek az összeshez viszonyított arányát, arra enged következtetni, hogy mindenekelőtt kis- és törpebirtokos nemesek sok esetben csakis töredéktelkekre, helyenként zsellérsorba szorult úrbéresek szolgáltatásaira alapozták megélhetésüket. De az említett számszerű összefüggések helyes értékeléséhez egy további észrevétel is figyelmet kíván, mely a gazdálkodást illetően még nagyobb súlylyal esik latba. Az egész Dunántúlra, de az egyes megyékre vonatkozó összesítések sem árulják el, ha a kis- és középbirtok több részből állt, márpedig az ilyen szórt és darabokra különített állapot használhatóság, érték szempontjá65