Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján

jelentősnek mutatkozó, és igencsak korlátozott lehetőséget biztosító rendelkezés elmulasztásának az volt az oka, hogy a községi jegyzők nem törődtek a gondjaikra bízott nép, a falu ilyen irányú nevelésével. Az okok keresésében és feltárásában azonban tovább ment. Rámutatott, hogy sem a megyei vezetés, sem a közgyűlés nem törődött kellő mértékben a falusi jegyzőkkel. Pedig „ők a közvetlen eszközei a megyei intézkedések teljesítésének: s miként pontosabbak vagy értelmesebbek, úgy látjuk intézkedéseinket pontosabban, s jobban sikereltetve községeknél. .. Mindezek mellett kevés figyelem fordíttatott rájuk."

30 Az 1840-i törvények közül négy központi döntés végrehajtásának tapasztalataival foglalkozott a közgyűlési előterjesztésében az alispán. Úgymint az újoncállítás, a mezei rendőrség, váltó-, kereskedési- és hiteltörvények és az országgyűlési ajánlatok ügye. Sorshúzással eldönteni a katonai szolgálatra alkalmasságot kétségkívül változást jelentett a korábbi gyakorlathoz képest. De e vonatkozásban az alispáni beszámoló korántsem volt elégedett. Elsősorban a rendelkezés gyengéit tárta fel. Rámutatott, hogy még ott is nagy bizonytalanságot okozott a törvény végrehajtása, ahol ténylegesen eleget kívántak annak tenni. A legnagyobb gond az volt, hogy — különösen a helyettesítés, a megváltás bevezetése után — ,,... a törvény által kívánt egyenlőség helyébe a legnagyobb egyenetlenség jött, s a haza védelmére a sorshúzás által kívánt egyenlő kötéleztetés csak a szegényekre háromló polgári kötelesség terhe lett." Bár a megye is elfogadta és a rendeletnek megfelelően végre is hajtotta azt, ennek tudatában fogalmazta meg saját véleményét e feladat végleges és megnyugtató megoldására : „ ... mind a hazavédelem kötelességének, mind a kötelességi egyenlőségnek eszméje csak úgy állhat tisztán, ha amaz nem a sors, hanem az alkalmatosság, s tehetség által hárítatik valakire, ez pedig minden nemzet, osztályra kivétel nélkül kiterjeszkedik." A „mezei rendőrség" felállításáról rendelkező törvénynek az volt a célja, hogy a megtermett terményt a károktól — lopástól, egyéb kártevéstől — megvédje. E törvény végrehajtásában nem jeleskedett a megye. Sőt két akadályt olvashatunk az előterjesztésben, amely gátolta annak megvalósítását. Kevésnek vélték a szolgabírók számát, ezért a meglevő szolgabírói létszám felemelését kérték 4-ről 6-ra. A jelenlegi létszámmal már csak azért sem lehetett végrehajtani — mondta —, mert a járások is egyenetlenül vannak felosztva, tehát nem tudták a területet felügyelni. A létszámbővítésre nem kapták meg a jóváhagyást, és a járások arányosabb felosztásával is várni kellett. így aztán ezek miatt a törvény végrehajtása is váratott magára. Ám ennek volt még egy oka. Történetesen azok a börtönviszonyok, amelyről már korábban szóltunk. A mostoha körülmények miatt együtt kellett volna tartani kisebb mezei bírság miatt letartóztatottat, és a többszörös gyilkost. Ezt a megye nem tette meg, így aztán már nem is csodálkozhatunk a törvény végrehajtásának hosszabb időre — legalábbis az új börtön megépítéséig — történt elnapolásán.

31 Âz országgyűlési törvények között számolt be a közgyűlésnek az alispán a zsidó egyenjogúsítás eddigi tapasztalatairól. Ennek napirendre kerülésére azért is szükség volt, mert az 1840. XXIX. törvényben foglalt polgárosítás! követelményeket — feltehetőleg Balassagyarmaton — nem akarták végrehajtani. A törvény ugyan helyreállítódott, de az alispán szükségesnek látta, ha a közgyűlés elé terjeszti azokat az okokat, amelyek gátolták a két „néposztály" közötti jobb viszonyt. A vármegye sérelmezte, hogy a zsidó lakosok a kincs195