Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Paládi Kovács Attila: A kisnemesek utódai a paraszti társadalomban (XIX–XX. század)

Elkülönülésük még nyilvánvalóbb házasodási kapcsolataik alakításában. A kisnemesi ivadékok még egy-két évtizede is rangon alulinak, saját társadalmi rétegük elárulásának tekintették a parasztokkal kötött házasságokat. Gömörben a Vály-völgy nemesi népe évszázadokon át nem került rokoni kapcsolatba a szomszédos Balog-völgy parasztságával.

35 A Balog-völgyi Nemesradnót sem házasodott a szomszédos úrbéres falvakkal, csak a távolabbi nemesi közösségekkel kereste a rokonságot. A Dunától keletre, Gömör, Heves, Borsod, Ung, Szabolcs kisnemesi vidékein sem a történeti forrásokban, sem a népnyelvben nem találjuk az agilist, ágyilist, aki maga nem volt nemes, de mivel nemes leányt vett feleségül, annak nemesi jogait gyakorolta.'

6 A Dunántúlon és a Kisalföldön a kisnemesek és a jobbágyok házasodása gyakoribb lehetett, ahogy a „vőség" intézménye is kialakultabbnak látszik. A Felföldön a nemesi endogámiának már-már extrém formáival, nemzetközi összehasonlításban is párját ritkító izolátumokkal lehet találkozni. Legismertebb Ivád (Heves m.) példája, ahol nemcsak az Ivády-nemzetségen belül, hanem a nemzetség egyes hadain belül is endogám gyakorlat alakult ki. A nemzetség László hada esetében a XIX. századi házasságok 53 százaléka a hadon belül köttetett. Az Esküdt- és a Páldeák-had viszont generációkon át egymás között házasodott. Gyakran első unokatestvéreket adtak össze, hogy a vagyon együtt maradjon.

37 A nemzetségből a többiek rovására kiemelkedő Hegyi-had tagjai exogám gyakorlatot követtek, más falvak módos, kisnemesi származású családaival házasodtak. Előfordult, hogy a szegényebb hadak egyegy tagja módosabb jobbággyal lépett házasságra. Az ivádihoz hasonló, de nyitottabb képlet volt a domaházi, amelyet M alán Mihály vezetésével hoszszasan vizsgált egy antropológus munkacsoport. Általánosítható megállapításnak látszik, hogy a lokális endogámia a kisnemesség közepes vagyoni állású rétegénél volt a legerősebb. A nemesi endogámia íratlan törvényeit csak a legszegényebbek szeghették meg. Dél-Gömor és Nyugat-Borsod határán mindehhez a katolikus és református települési tömbök közötti felekezeti endogámia járult.

38 A szlovák—magyar nyelvhatáron az etnikus endogámia zárta le a házasodási határokat. (E határoknak a kultúra térbeli differenciálódásának alakulásában is jelentős, egyes esetekben döntő szerepe volt.) A kisnemesek utódai között a paraszti átlagot messze meghaladó mértékben tartják számon a családok, hadak, nemzetségek eredetét, származását, történetét. Nem egyszerűen a nemesi kiváltság emlegetéséről, hanem az ősök név szerinti számontartásáról, tetteiről, kiemelkedő egyéniségeik emlékének őrzéséről van szó. A nemesi ccaládok 6—7 generációra visszamenően is számon tartják elődeiket, a parasztok 3—4 generációig. A szóhagyomány mellett a protestáns kisnemességnél erősíti a családi hagyományokat, a származástudatot, a fejlettebb írásbeliség. Számon tartják az egyes nemzetségek viszonylatait, a rangsort, az elsőbbséget, a település, vagy a megye életében vezető szerepet vitt tagjaikat. A nemzetségek előkelőségét, elsőségét őrzi a temető rendje, lakótelkük, házuk helye a településen, kifejezi a rangsort a templomi ülésrend. Emléket, státust őriz a határban állított kőkereszt, emlékkápolna, a templomi adomány (szentkép, harang stb.). Nem csoda hát, hogy a gömöri, borsodi kinemesi falvak népe még az 1950-es években sem vállalta a paraszt megnevezést. „Mi nem vágyónk parasztok, mi gazdák vágyónk. Ha parasztot akar látni, menjek a partra.. . " — 169