Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Nagy Endre: A dzsentroid hivatank a Monarchia korában

nisztériumokban arányszámuk az egész korszak alaít vetekedett a bittokos nemességével: Lakatos Ernő nevek szerint készült statisztikája erről megközelítőleg helyes képet nyújthat,

43 Minisztériumok 1873 1890 1900 1918 Б el ügy mini szt érium 35 28 28 25 Kereskedelmi Minisztérium 43 39 36 28 Pénzügyminisztérium 33 39 29 21 Vallás- és közökt. Minisztérium 40 36 25 25 Földművelésügyi Minisztérium 23 23 23 23 Honvédelmi Minisztérium 15 15 15 15 Igazságügyminisztérium 15 15 15 15 Megjegyezzük, hogy a csökkenő tendencia a névmagyarosításokkal is összefüggésben van. Lakatos Ernő elmondja még, hogy a német, cseh—morva tisztviselőknek a leváltása lassan ment, s különösen a Pénzügyminisztériumban alig haladt előre, s hogy ugyanennek a cseh—morva—német rétegnek az érzelmi és hivatali beállítottsága néhány évvel ezelőtt még magyarellenes volt

49

. Csikvári Jákó, aki a tisztviselő-mozgalmak történetét feldolgozta, azt írja 1909-ben, hogy még ma is vannak hivatalok, ahol németül folyik a társalgás/* Teljesen nyilvánvaló, hogy teljességgel más képződménynek kell lennie az ilyen hivatalnak, ahol a dzsentri összeolvad a polgári-kispolgári, nemzetiségi és a Bach-korszaktól itthagyott osztrák bürokratákkal, mint a vármegyei hivatalnak. Mindazonáltal van még egy sajátos vonása a minisztériumnak, ami élesen szembehelyezi a vármegyével. b) Ez a szakképzettség. Mint Harrer Ferenc egy vitán rámutat, közigazgatásunk fejlődésének legszomorúbb fejezete a képesítési rendszer.

51 De itt is különbség van a minisztériumok és a vármegye között. Míg a miniszteriális rendszer bevezetésével egyidejűleg megkívánták bizonyos végzettség igazolását és vizsga letételét

52

, addig a vármegyéknél 1883-ig semmiféle formális képesítési követelmény nincsen. Az 1883 XV. t. c, a képviselési törvény, a maga nemében kiváló volt

53

, egy-két részletszabálya azonban arról árulkodik, hogy a képesítés követelményével óvakodtak megrontani a dzsentri uralmát a megyében. Először is, a törvény 21, 22 és 23 §-ai nem teszik általánossá a gyakorlati vizsgát, ami a voltaképpeni specifikus szaktudás követelménye lenne, mivel az egyetemi oktatás nem a pozitív jogra, hanem az elméletre helyezi a főhangsúlyt, hanem csupán egyes minisztériumok, és minisztériumoktól függő hivatalok tisztviselői számára a törvény „lehetőséget kíván adni permissíü módon".

54 De ennél sokkal fontosabb a 27. § rendelkezése, mely szerint: „azokra, kik a jelen törvény hatályba léptekor akár kinevezés, akár választás útján nyert hivatalban tényleg szolgálatban vannak, azon szakban, amelyben szolgálnak, a jelen, törvény nem alkalmazható", mégpedig azért, mert — mint az indoklás leszögezi —„ilynemű intézkedés a bona fide «jus aequisitumot» sérte158