Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Tanulmányok - Nagy Endre: A dzsentroid hivatank a Monarchia korában
kából kitetszik, hogy mivel a vármegyei ellenállásban a miniszteriális tisztviselői kar nyilván nem vett részt, legalábbis ebben az időben a köztisztviselőnek ketté kellett szakadnia kormánytisztviselőre és vármegyeire. De annak gyanúját, hogy ez a szembenállás nem csupán egy bizonyos rövid ideg állott fenn a Monarchia idejében, megerősíti az az egész korszakban zajló folyamat, amely a „közigazgatás államosítása" néven ismeretes, s amely a 13 előtt elkezdett municipálizmus-centralizmus vitának volt gyakorlati folytatása. Ennék következtében feltételezésünk az, hogy nálunk a köztisztviselő annak folyamányaképpen, hogy két különböző típusú szervezetrendszerben tevékenykedik, nem ^kezelhető egységes típusként mint aki a társadalmi struktúrában egy kategóriába tartoznék, hanem a vármegyei tisztviselő az, aki dzsentroi-d hivatalnok, az állami pedig bürokratikus hivatalnok. Ennek feltételezése nélkül teljességgel érthetetlenek lennének azok a politikai csatározások, amelyek a közéletben és a publicisztikában zajlottak a közigazgatás államosítása körül. Mert mivel lehetne megmagyarázni azt a tényt, hogy bár — mint a korban is megfogalmazták — „a megyében és az államban is a dzsentri uralkodik" 5 , az állam állandóan a megye autonómiájának megtörésére, a híres-nevezetes törvényhatósági önkormányzat csorbítására törekszik. Két, elvileg más alapon szerveződött közigazgatási szervrendszer van tehát egymás mellett. Az állami közigazgatás elvileg bürokratikus képződmény, bár — mint később látni fogjuk — Magyarországon számos eltérést mutat a bürokrácia ideáltípusától, a másik, a vármegyei törvényhatósági önkormányzat 1870., az első municipális törvény után, olyan igazgatási szervezet, amely elvében nem bürokratikus, hanem olyan igazgatás, amelybe számos bürokratikus vonást oltottak ugyan, gyökeréig magán viseli a korábbi szervezési elv jegyeit. Ezt az igazgatási és uralmi formát M. Weber nyomán honorácior igazgatásnak nevezzük. Ennek ideáltipikus fogalma Weber szerint: Honoráciorok azok, akik gazdasági pozícióiknak köszönhetően abban a helyzetben vannak, hogy folyamatosan mellékfoglalkozásként egy egyletben (Verband) fizetség nélkül vagy névleges vagy tiszteletbeli díjazásért vezetnek és igazgatnak, s akik — közömbös, hogy min alapuló — olyan társadalmi megbecsülést élveznek, ami esélyt ad arra, hogy formálisan közvetlen demokrácia fennállása mellett a társak megbízásából kifolyólag először önként, később tradicionálisan hivatalokat birtokoljanak. Elengedhetetlen feltétel, hogy a honorácioroknak magángazdasági tevékenységükből annyi bevételük legyen, hogy ne a politikábói kelljen megélniük, hanem a politikáérí élhessenek. 6 Weber számára a definícióhoz a fő példát az angol dzsentri és a békebírói igazgatás nyújtotta, s mivel Magyarországon is, különösen Kossuth nyomán, erős párhuzamokat vontak az angol (íratlan) alkotmány és a magyar között, beleértve, az angol selfgovernmentet és a vármegyét, tudnunk kell, hogy főbb vonásait tekintve milyen az angol gentry és önkormányzata, miközben különbözött ettől a magyar középnemesség, s milyen szociális és közigazgatási-jogi sajátosságok élnek tovább a Monarchia idején. Ezt követően pedig a korabeli és későbbi tényanyagok és irodalom nyomán megkíséreljük kibányászni azokat a karakterisztikumokat, amelyeik fent megfogalmazott hipotézisünket alátámasztani látszanak. 2. Angliában a gentry 7 élesen elhatárolódott a tulajdonképpeni nemességtől, a nobility-től. Nemességet két módon lehetett szerezni királyi adomány 148
