Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Köpeczi Béla: A köznemesség függetlenségi felfogása és a nemzeti királyság

Az ónodi országgyűlés határozatának 2. artikulusa azt hangsúlyozza, hogy az Ausztriai Ház „tirannusi hatalmat" gyakorolt és ezért kellett neki ellene mondani: „és eképpen régi dicső szabadságunknak és legfelsőbb törvényes jus­sunk erejével és autoritásával, mely mind isteni, mind emberi törvények szerint reánk szállott és származott, senki arra bennünket nem kényszerít­vén, sem abban ellent nem tartván, hanem teljes jókedvünkből és szabad aka­ratunkból hazánkban interregnumot lenni valljuk, tudni illik országunkat ki­rály nélkül lenni jelentjük és hirdetjük." A külföld tájékoztatására kiadott ki­áltványban — amely tartalmazza a 2. artikulust is — a német Péter, a zsarnok Aba- és a betolakodott Ottó-ellenes fellépés példáját említik és Szent István és jeruzsálemi András király törvényeire hivatkoznak, amelyek alapján joguk volt a trónfosztást kimondani. Emellett Portugália, Hollandia és Svájc 19 függetlenségi harcát idézik, annak bizonyítására, hogy céljuk az ország füg­getlenségének elnyerése és nem egyszerűen a nemesi kiváltságok megvédése. A szabadságharc hivatalos iratai tehát nem szólnak a nemzeti királyság­ról, mégpedig azért nem, mert Rákóczi maga elutasította ezt a gondolatot. A francia diplomácia kezdettől fogva azt sugallta, hogy Rákóczi vállalja el a magyar királyságot, mert ilyen módon véglegesen szembe akarta állítani a Habsburgokkal és mentesíteni akarta önmagát attól, hogy segítse őt egy új ki­rály keresésében és támogatásában, Bonnac lengyelországi francia követ már 1700. október 13-án megírja XIV. Lajosnak, hogy Rákóczi a magyar koronát idegen fejedelemnek kívánja felajánlani, mert így remél segítséget. 20 A francia követ — látva az udvar húzódozását — igyekezett meggyőzni a fejedelmet ar­ról, hogy vállalja el maga a trónt. 1703. december 22-én XIV. Lajosnak jelen­ti, hogy felvetette ezt a gondolatot Rákóczinak is. 21 A fejedelem visszautasít­ja Bonnac ajánlatát s már 1703. november 17-én megírja: „A tőlem elvárható teljes őszinteséggel és becsülettel állíthatom, hogy egyedül hazám szeretete vezérel és sohasem jutott eszembe a királyi koronára törni, sőt vérem utolsó csöppjét is odaadom, hogy a korona annak fejére kerüljön, aki meg tud ben­nünket védeni szomszédainktól. Ezzel Uram nem akarom azt a hitet kelteni, hogy nem ismerném a bíbor és a korona ragyogásának csábító erejét, hogy híj jávai volnék a közös emberi gyöngességnek és a becsületes születésünk adta vágyának. Indifferenciámban csupán a hazám iránt való buzgóság és szeretet vezérelt, hogy olyan uralkodót szerezzek, aki a saját ügyét a király ügyéhez kapcsolva, egyúttal személyében arra is alkalmas, hogy megoltalmazzon ben­nünket hadaival, szövetségeseivel és más országok felé tett diverziókkal. Hitem szerint mindezeket a tulajdonságokat bírja a bajor választó úr személye." 22 Rákóczi tehát Magyarország függetlenségének gondolatát elválasztja a nemzeti király követelésétől nem azért, minthogyha ellent akarna mondani a hagyo­mánynak, hanem mindenekelőtt azért, mert úgy érzi, hogy ő maga képtelen lenne megadni azt a segítséget, amelyre az országnak szüksége van a Habsbur­gok elleni harcban. Bonnac nem nyugszik meg a fejedelem döntésében és újabb rohamra in­dul, különösen amikor arról értesül, hogy XIV. Lajos is meg van győződve arról, végül is Rákóczi elfogadja a koronát. 23 1704. február 8-án azt írja Rá­kóczinak: „Nem lehet kételkedni abban, hogy legyőzi azokat a nehézségeket, amelyekkel szembetalálja magát, hogy Fenséged visszaállítja a hazát abba a virágzó és szabad állapotba, melyben a Hunyadiak idejében volt és hogy befe­jezi, ha Istennek is úgy tetszik, a most kezdődő évben azt a művet, amelyet annyi híres magyar nem tudott elvégezni az elmúlt két évszázad alatt." 24 E levél 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom