Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Belitzky János: Losonczi Anna somoskői, szécsényi, gácsi uradalmainak 1596. évi összeírása

1—5. Faipar. A lisztesmolnárok nemcsak gabonát őröltek, hameim mindig, még a XIX. század derekán is, ácsok is voltak. A rostások szitakészítők is voltak és mivel faanyaggal is dolgoztak, idesoroltam őket. — 6—8. Vasipar. A Kaszás és az itt nem szereplő Sarlós nevűek kasza- és sarlókovácsok voltak, de kések készítéséivel is foglalkoztak. 9—10. Fegyvergyártók. A csiszárok elsősorban, miként az elnevezésük a „csiszol" igénkből származik kardélező, kard- és páncélcsiszoló kovácsok. A lóesiszáff elnevezés —, amit főleg rosszértelemben használtak — a kardcsiszárok azon mesterfogására vezethető vissza, hogy a régi használhatatlan tárgyakból újakat csiszoltak, akárcsak a rendszerint nem egyenes úton szerzett lovak különböző ismertető jegyeit eltüntető lokereskedők. A pajzsgyártók vassal, fával és bőrrel egyaránt dolgoztak, sőt valószínű, hogy páncélokat is kovácsoltak. — 11. Nemesfémfeldolgozók. Az ötvösök dísztárgyakon és ékszereken kívül pacséitnyomókat is készítettek. Értettek а pénzverőtőkék elkészítéséhez is és ezért sokszor hamispénz verésére is kényszeirítették őket. — 12—15. Bőripar, összeírásunkban csak a kikészített bőrökkel foglalkozók szerep síinek. — Posztó- és nemezkészítők. A „kall" igénk jelentése (Czuczor—Fogarasi) „valamely hajlékony anyagot, pl. gyapjút, szőrt, sodorva, forgatva gyúr, nyomkod, ütöget, s ezen gyúrás, nyomkodás, ütögetés által elkészít, kelmévé képez". A „kalló" pedig „mesterember, ki kall, különösen ki a gyapjú és szőr szöveteket finomítja". Korszakunkban a kallók már vízikerék meghajtású kallómalmokban űzték mesterségüket. Ennek a munkafolyamatnak egyes fázisairól kapták a nevüket a Kalló, Csajpó, Ütő (a szlovák Bussyk) és a Nemezgyártó nevű családok. Ide tartozik a Nyírő is, azaz posztó és nemez felületét és alakját simító és vágó mesterek, akiket rendszerint a szabók céhébe iktattak. A nyírok azonban nem szabók és nem azonosak a néhol ugyanezzel a névvel illetett és ma is külön foglalkozásúaknak tekinthető gyapjú- vagy birkanyírókkal. — 21—23. Ruházati és lábbelikészítő ipar. összeírásunkban feltűnő a esi zim ad i as ágira utaló családnevek hiánya. — 24—35. Élelmiszer-előállítók és -kereskedők. A sóval való kereskedés külön kiváltság volt. A répások répa- és káposztasavanyítók voltak. A szilvások és szőlősök általában aszalással foglalkoztak. A kalmárok pedig rendszerint vegyeskereskedőik, — 36. Egészségügy. A borbélyok ekkor minidig seiborvosok is. — 37—40. Értelmiségiek. A „deák" szavunk a török területeken — pl. Pesten, Kőrösön stb. — kereskedőt is jelentett. A „literátus" latinból átvett magyar szó — miként a „kántor" is és általában íródeákot, jegyzőt, sőt a kántorral együtt tanítót, azaz iskolamestert is jelenített. — 41. Zenészek. — 42—44. Közigazgatás. A soltészek általaiban német nyelvű, a kenézek pedig délszláv nyelvű települések létrehozói és utódaik is településvezetői tisztet töltöttek be. Nógrádban pl. Kotmanlehota, Rácfalva stb. ilyenek. — 45. Birtokigazgatás. A sáfárok eredetileg számadók, 'és ha az elnevezés valóban német eredetű, akkor az a juhtenyésztéssel áll kapcsolatban. Korszakunkban már inkább „gazdatiszt" latinul „officiális" jelentése volt. — 46—47. Állattenyésztés és földművelés. A „bakos", mint foglalkozásnév nemcsak kecsketartót — v. ö. Kecskés —, hanem olyan jobbágygazdát is jelent, aki a nehéz, bakkal ellátott, vasalt, ún. „bakószekér"-rel is bírt és azzal fuvarozott. Vidékünkön volt kecsketartás és nagyarányú fuvarozás is. — 50—51. Madarászat. Tipikusan erdővidéki foglalkozás. Vidékünkön a vadászsólymok és minden jel szerint a postagalambok idomításával foglalkoz349