Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)
Tanulmányok - Horváth István: Politikai nézetek és viták a reformkori Nógrád megyében, az 1830-as évek elején
szó szerinti idézet erről azt vallja, hogy: „Magyarország törvényhatósági rendszere egyik az őskor azon szép hagyományai közül, melyek illő méltatást csak azért nem nyertek, mivel még eléggé vizsgálva s ismérve nem voltak". Másodszor: az alapjaiban jó rendszernek vannak elavult részei, de rövidlátóak lennénk és ekként cselekednénk, ha ezért „mindent kárhoztatnánk", vagyis az egész alkotmányt elvetnénk. E két pontban foglalható össze a megyei rendek álláspontja, amely a viták során kialakult. Az előrebocsátásunk e kérdésben máris igazolódott. Ez az alapjaiban nagyon is mérsékelt nézet az idekapcsolható további javaslatokban is tükröződött. Nézzük a továbbiakban azt, milyen megoldást javasoltak Nógrád megye nemesi politikusai? A javaslat kidolgozásához az alkotmány elemzéséből indultak ki „Megállapították: belső kormányformáink időtállóak, az alkotmány olyan mértékben tett eleget a szabadság tartalmának, amilyen a „józan szabadsághoz" tartozott. Erre legfőbb érv az volt: az alkotmányban benne foglaltattak az önkormányzat eszközei. Az alkotmány sajátosságaihoz tartozott, hogy abban és annak megnyilvánulási formáiban „meg van az az erő", amelynek révén abból „az egész nép" részesülhessen — korlátozás nélkül. Az egyébként sem az alkotmány hibája — mondták a rendek —, hogy „csak egyik, éspedig kisebb része van a nemzetnek" képviselve az alkotmányos feladatok ellátásában. Az ok amiért a nagyobb rész kívül rekedt az alkotmány sáncain ekkor még nem nyert egyértelmű megfogalmazást. Helyette egy illúzió hangzott csak el, amely még el tudta terelni a figyelmet e kérdésről azzal, amikor leírták az alkotmányon kívül állók „emelkedését". E szerint: „intézeteink oltalma alatt községek, tájak, kerületek a kiváltságos rend kebelén kívül is a teljes polgáriság álláspontjára" el tudtak érni. Az idézetekből az is kitűnt, hogy a szép kijelentések és megfogalmazások mellett kutatták az alkotmányos rendből való kiszorulás okát. A magyarázat nagyon ellentmondásos: mindenekelőtt abban vélte a legfőbb okot, hogy közműveltségben elmaradtunk más európai nemzetektől. Második ok az, hogy az adózási kiváltságok ellenére elszegényedett az ország. Harmadik ok az, hogy nincs vagyon- és személybiztonság és végül hiányzik a társasági élet. Ha most ezt a négy pontot áttekintettük, akkor a kérdésünk egyállán nem tűnik ma jogosulatlannak: ha e négy pont igaz — márpedig ebben nincs okunk kételkedni —, akkor az alkotmány, a Corpus Juris ténylegesen betölti-e azt a feladatot, amit egy korszerű alkotmánytól elvárhatunk, vagy az alkotmányt mentő lehetőségek már akkor is rendkívüli szűkek voltak? A kérdés akkor nem fogalmazódott meg. De a korszak következő periódusában a nemesi politika ismételten találkozott e problémával, amely után a tényleges megoldáson kellett gondolkoznia. Annak igénye azonban már ekkor is felvetődött, hogy szorosan az alkotmányhoz kötődően kerüljön sor a „javításra". Ennek elmulasztása esetén ugyan pontosan körvonalazták a megyei rendek a várható eseményeket, amikor azt írták: „Midőn régtőlfogva tartó nyavalyák a nemzet belső ereinek szabad munkálását s kifejtését soká visszatartóztatják, maga a természet törekszik a hibás részek leválasztására." E hibás rész pedig nem lehetett más, mint a nemesi politikusoknak az a csoportja, akik „elmetehetségeit inkább hiúságból, mint a közjó iránti tiszta szándékból szereti tündököltetni." 51 26
