Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Nógrád megye sajtója a XIX. században
1897-ben, mint pl. Szabolcska Mihály, Pósa Lajos, Palágyi Lajos stb. kétségtelen, hogy az ő műveik vagy az olló, de legfeljebb egy másodközlés segítségével kerültek a lapokba. S itt már a szépirodalmi rész szerzőit is érintettük. Mert amíg egy aktuális eszmefuttatást, egy elemzést, egy vidéki tudósítást úgy-ahogy összeütött erős szerkesztői besegítéssel egy helyi nagyság, addig a szépirodalmi rovatok a teljes színvonaltalanságnak voltak kitéve. Gyakorlatilag É múlt századi megyei irodalomban a korán Pestre távozott Mikszáthot, az elüldözött Komjáthyt kivéve számottevő megyei íróval, költővel nem találkozunk. s A jogász Pap Gyula verseket írt. Az ügyvédeskedő Csalomjai alias Pajor István (később vármegyei tisztviselő) önmagát kiáltotta ki a helyi költők fejedelmének. Igaz, indulása ígéretes volt, maga Mikszáth is írt róla, aki szerint „azért volt nagy, mert csak kicsiny lehetett". A lírai műfajok majdminden ágában alkotott, fordított klasszikusokat, szavalta alkalmi születésű ódáit, de nem lett több belőle, mint „provinciális jelenség". 2 ^ A megyei sajtó olvasóközönsége lassan alakult ki. Elsősorban társadalmi helyzete határozta meg olvasási szokásait, igényeit. Egész korszakunkra jellemző, hogy rendkívül kevesen voltak. Valamennyi helyi hírlap történetén végighúzódik az a — szinte már megalázó — küzdelem, amelyet az olvasók megszerzéséért folytattak. A negyedévek közeledtével már az első oldalon közlik a felhívást az előfizetési díjak befizetésére. A Nógrádi Lapok és Honti Híradó szinte minden év végén megjegyezte, hogy az ilyen csekély támogatás esetén nem tud megjelenni a következő évben. Ám neki mindig voltak „segítői". De ahol nem volt politikai háttér, az a lap valóban nem jelent már meg a következő évben. A megyében is, mint országosan az előfizetési rendszer volt érvényben, tehát a nyomda az előfizetőkhöz címzetten küldte el a lapot. Helybe rendszerint személyesen vitték, vidékre posta szállította. A 80-as évektől kezdve lehetett a lapokat egyes elárusítóhelyeken beszerezni. Ilyenek voltak a könyves papírkereskedések, dohányárudák. Az utcai árusítást (rikkancs) csak 1896tól engedélyezték országosan, a megyében nem találtunk adatot az utcai árusításra. Mint, ahogy arra sem, hogy fővárosi előfizetője is lett volna bármelyik lapunknak. (Az elköltözőiteket leszámítva.) Igaza van Horváth Zoltánnak, aki ebben olyan kulturális távolságot látott „amely az ország fővárosa és maga az ország között volt". Igen kevés adatunk van az előfizetők számára vonatkozóan is. A Losonc és Vidékének 1880-ban 93 helybeli és 127 vidéki előfizetője volt, ebből azonban 92-en hátralékban voltak a befizetéssel. A példányszám később sem emelkedett nagyon magasra, hiszen 1887-ben is arról panaszkodnak, hogy a kaszinó csak egy példányra fizet elő, holott oda több is kellene. A Losonci Phoenix azzal dicsekedett — jogosan, — hogy egy évnegyed alatt előfizetőinek száma majdnem 300-ra ment fel. (Ugyanolyan gyorsan el is ment...) A Nevelésnek 1888-ban alig száz előfizetője volt, ezek viszont az ország minden részén éltek, Körösmezőtől kezdve Munkácson át Ungvárig!. A „félhivatalosnak" 1893-ban 500—600 előfizetője volt, ami a csúcsot jelentette nála. A legnagyobb példányszámban a Nógrád—Honti Ellenzék jelent meg, hetente 800 darabot nyomtattak ki belőle. De itt is baj volt az előfizetői díjakkal, mert egy szerkesztői üzenetben azt írták, hogy 172-en hátralékban vannak a befizetésekkel és így képtelenek a lapot nagyobb terjedelemben megjelentetni. 24 252
