Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Nógrád megye vasúthálózatának kiépülése (1867–1939)

1937/38. Igazgató-tanító: Rôder Alfréd^ osztály tanulók tanító I. fiú 50 Borsos Gábor I. leány 42 Bauer Irén II. fiú 49 Benedek Eszter II. leány 40 Wabrosch Béláné III. fiú 51 Visnovszky László III. leány 42 Paksy Árpád IV. fiú 48 Surányi Alajos IV. leány 48 Nagy Béla V. vegyes 58 Boroviczény Nándor VI. vegyes 51 Schönk Gusztáv VII—VIII. fiú 35 Bedő Albert VII—VIII. leány 33 Danis Margit összesen 547 A két tanévben az egy tanítóra eső tanulói átlag 48 és 46 fő. 1920-ban ö tanterme és 9 tanítója volt az iskolának, 1937-ben pedig 11 tanterme és 12 tanítója. Az egy tanteremre eső tanulók száma szintén 48 és 46. A Társulat egyébként mindig arra törekedett, hogy az igazgató-tanítón kívül annyi tanítói állást szervezzen, ahány osztály indult a tanévben. A tankötelezettség végrehajtását, a beiskolázást érintve, ismert már előttünk az is, hogy az iskolafenntartó több oldalról is igyekezett megteremteni az iskolába járás feltételeit. A tankötelesek iskolába járásával általában nem volt különösebb probléma, mert szinte elképzelhetetlen volt, hogy a telepen lakó rimai alkalmazott gyermeke ne járjon iskolába. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint is a beiskolázás igen jó volt, igazolatlan hiányzások nemigen fordultak elő.

73 A Tanácsköztársaság utáni zűrzavaros időkben, és a II. világháború végét követő időszakban okozott gondot az iskolába járás, illetve a beiskolázás. Az iskolalátogatás megszigorításáról rendeletet kellett kifüggeszteni a gyárkapura.

74 Ezekben az időszakokban is szigorúan vették az igazolatlan mulasztást és a tankötelezettségi törvény megszegését. Amikor az egyik szülő indokolatlanul (kérte ötödik osztályos leánygyerekének iskolalátogatás alóli felmentését, az iskolaszék nem engedélyezte azt. Az apa ennek ellenére önkényesen otthon tartotta gyermekét. Az osztálytanító azonnal kérte az igazgatót, hogy „hatóság útján kényszerítse a szülőt tanköteles leányának iskolázására." Az intézkedés gyorsan meg is történt.

75 Persze a hatóság sem tudott sokat tenni azokban az esetekben, amikor a felszabadulás utáni hónapokban sok gyerek hiányos ruházata miatt nem tudott iskolába menni.

76 Az ellenforradalmi korszakban még nagyobb figyelmet szenteltek az árva és szegénysorsú tanulók segélyezésére, mely elsősorban a minden év karácsonyán kiosztott cipő- és ruhaajándékban, valamint a térítésmentes tanszerek és tankönyvek adományozásában nyilvánult meg, de fontos szerepe volt az iskolában megszervezett ingyenes reggeliztetésnek is, mely általában „tejakció" néven volt közismert.

77 1921-ben merült fel az a javaslat a vezérigazgatóság részéről, hogy az árva és szegénysorsú gyermekek szokásos felruházását és segélyezését egy tár131