Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)
Arcképcsarnok - Vonsik Ilona: Böjtös Sándor (1896–1975)
Vonsik Ilona Böjtös Sándor (1896—1975) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom " létrejötténél és a szocializmus országa első ezer napjának harcaiban közel százezer magyar internacionalista vett részt, a menekültek és hadifoglyok nagy nemzetközi szolidaritásának jegyében. * Megyénkben ötezerre tehető azoknak a száma, akik fegyverrel vagy szerszámmal a kezükben segítették a proletárforradalom győzelmét. Köztük volt Böjtös Sándor is, az omszki hadifogoly tábor „láger-komité' tagja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa által adományozott Harci Érdemérem tulajdonosa. 1918 őszén tért haza hadifogságból. A Magyar Tanácsköztársaság védelmi harcaiban mint a 6-os vasas ezred önkéntese vett részt. 1924-ben lépett be a kommunista pártba. 1928—1934-ig Dél-Amerikában kereste boldogulását. Ott is harcos forradalmár volt. 1939 tavaszától 1944 végéig rendőri felügyelet alatt állt. A felszabadulás után különböző pártfunkciókat viselt. Párttagságának 50. évfordulója alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. 1975. június 3-án bekövetkezett halálával egy példás, küzdelmekkel és megpróbáltatásokkal teli élet zárult le. • • 1896. szeptember 14-én született Ipolynyéken. Szegényparaszti családból származott. Édesapja Böjtös András, édesanyja Pobori Jozefina. Születésének évében ünnepelte a dualista Magyarország országalapításának ezeréves évfordulóját. Az elemi iskola 6. osztályának elvégzése után szeretett volna továbbtanulni. Mikor e szándékát közölte szüleivel, édesapja — bár lehangoltan — igazat adott fiának. Ö is a tanulásban, az ezen keresztüli felemelkedésben látta az útját annak, hogy a szegényparaszti sorból kilépjen. Mert „hiába dolgozik, küzd a paraszt ember, még sincs becsülete — érvelt édesapja. — Az urak fülünk hallatára buta parasztnak neveznek. Ha a tanulásról esik szó, nyíltan megmondják: nem kell nektek iskola, elég, ha annyit tudtok, ha esik az eső, beáiltok az eresz alá. A paraszt maradjon az eke 289