Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Krúdy Kálmán (1832–1861) (Adalékok a Krúdy-család nógrádi ágának történetéhez)

tőrbe csalta és szégyent nem hozol a famíliára kiáltással keresztüllőtte Kálmánt.'"

1 És még mindig nem hivatkoztunk valamennyi feldolgozásra, de a lényeg szinte mindegyikben azonos. Az, hogy a nagyapa, az egykori komáromi százados, e nagyszerű ember mellett Krúdy Kálmán hatott még rendkívüli módon a serdülő író fantáziájára, s ültette el lelkében-szívében negyvennyolc emlékét. S közös még ezekben az életrajzokban, hogy a Krúdy-novellákban olvasott történeteket mentik át, és ezek annyiban hitelesek, hogy az író e kalandokról nagyapjától hallhatott, családi legendákat formált át gazdag képzeletével s ezekből a későbbi évtizedekben már hiteles történetek lettek. Krúdy Gyula maga így summázta Kálmán életét: „Kalandor, vagy hős? Mind a kettő. Volt az alakjában valami Rákóczi diákjából, Jávorkából, de zsivány is lehetett volna, mint Rózsa Sándor. Azok a regényes idők kellettek hozzá, hogy olyan nevezetes legyen, mint amilyen volt... A Krúdy Kálmán alakja: egy darab regényes magyar történelem.""' Nézzünk hát e regényes élet, e regényes történelem mögé, s próbáljuk meg bemutatni azt a kort, amelyben élt, azokat az embereket, akiket ismert, s azt a vidéket, amely élete és kalandjai színhelye volt. A SZÜLŐFALU, SZÉCSÉNYKOVÁCSI A falu valóban a kanyargós Ipoly partján van, olyannyira, hogy a meg-megáradó folyó jócskán lekerít a szántóföldekből tavasszal-ősszel. E helyen éltek a Krúdyak, itt született Kálmán is. Aprócska, jelentéktelen településnek számított mindig is a falu, amely a régi Nógrád megye kékkői járásához tartozott. Aki a térképre néz, látja, hogy a mai Szlovákiában levő község (Kovacovce a neve) Szécsényhez, Balassagyarmathoz egyaránt közel terült el, s így a megközelítése is aránylag jónak mondható, A kékkői járás a harmincas években igen nagy kiterjedésű volt. Öt mezővárosban, 63 faluban, 29 pusztán több mint 54 ezer ember élt, akiknek nagy része (33 ezer) magyarnak vallotta magát. Az öt mezőváros: Balassagyarmat, Kékkő, Nagyoroszi, Nógrád, Vadkert. Mocsáry Antal 1826-ban megjelent megyei monográfiájában nem említi az önálló, jelentős települések sorában. Templom híján Varbó fíliája volt, miként Hugyag és Trázs is. Egy másik helyen ezt mondja a szerző mikor Szécsény mezővárosról ír: ,,. . . de ezen városnak minden részére való kiterjedése is kellemetes, ugyanis éjszak felé tekintve látszik az Ipoly folyója, mellette nem messze hasznos és bőséges rétjei és több szomszéd helységek, szemben: Szécsény-Kovácsi, a Petői és Kürti Puszták, Pöstény, Csalár .. ."

6 A lakosok alig-alig különböztek szülőfalujuktól. Kevesen voltak, szegényen éltek. Életükről igen sokat tudhattunk meg az 1828-as összeírásból. A statisztikába előre meghatározott szempontok szerint nem vettek fel mindenkit, pl. kimaradtak a nemesek, papok, tanítók, cselédek, konvenciós zsellérek stb., így már eleve nem kaphattunk teljes képet sem aj falu létszámáról, sem gazdasági-társadalmi helyzetéről.' Ekkor 23 adózó családfőt írtak össze. E 23 családban 64, 18—60 év közötti ember élt. A családfők közül hét volt colonus. (Azaz jobbágy, telkesgazda egész, fél, vagy negyed teleknyi gazdasággal.) További hat inquilinus (azaz zsellér, aki ugyan telekkel nem, de bizonyos belsőséggel, házzal rendel160