Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Krúdy Kálmán (1832–1861) (Adalékok a Krúdy-család nógrádi ágának történetéhez)

kezett) és nyolc subinquilinus (azaz hazátlan zsellér, aki semmiféle ingatlannal nem bírt). Mindezeken túl még két iparos élt a faluban, Petrovics István cothurnárius (csizmadia) és egy Rátz nevű cigány, aki faber ferrariusként, kovácsként tevékenykedett. A faluban 15 ház után fizettek adót. Gazdálkodásukról az alábbiak derültek ki az összeírás szűkszavú soraiból : A faluban 105 pozsonyi mérőnyi gabonát vetettek. Ez akkora földterületet jelentett, amelybe 105 mérőnyi gabonát lehetett vetni. (Egy pozsonyi mérőterület kb. 600 négyszögölnek felel meg.) Egy mérőnyi vetésterület után átlag 42 forintnyi hasznuk származott. A falunak 22,2 kaszásnyi rétjét írták össze, ami átlag 11 forint 15 krajcárnyi hasznot hozott, éves viszonylatban számolva. (Egy kaszás rét kb. 800—1000 négyszögöl.) Szőlőt igen csekély, mindössze 12 pozsonyi mérőterületen műveltek, így a bevételük sem jött ki többre évi 6 forintnál. Gyümölcstermesztéssel egyáltalán nem foglalkoztak. Állatállományukról sem lehet sok jót mondani. A faluban mindössze 16 db igásökröt, 13 db tehenet, 25 db igáslovat, 31 db juhot, 6 db sertést tudtak az összeírok feljegyezni. Erdőből sem tudtak jövedelemre szert tenni, s talán még a kocsmáitatásból származó 18 forintnyi bevétel jelentett valamit a falu számára. A falu szegénységét jelzi, hogy a 23 családfőből mindössze hét rendelkezett valamiéle ingatlannal, míg tizenhatan a vagyontalanok közé tartoztak. (Tehát sem telkük, sem házuk, állatuk.) A tagozódást az is mutatja, hogy a falu két leggazdagabb jobbágya bírta a föld- és az állatállomány jelentős részét. Markó Mihálynak háza, 14 mérőnyi földje, 3 kaszásnyi rétje, 1 mérőnyi szőlője volt és istállójában 1 tehenet, 4 lovat, 10 juhot, 1 disznót számoltak össze. Marik Márton 21 mérő gabonát vetett, 4 kaszásnyi rétje, valamint 1 mérőnyi szőlője, 4 igásökre, 2 tehene, 2 lova, 6 juha és 1 disznaja szerepelt az összeírásban. Nem csoda hát, hogy az összeírást végző testületben ott találjuk Markó Mihályt, mint a falu bíráját és Marik Mártont xs, mint a falu legmódosabb jobbágyát. Az összeíráskor feljegyezték még e kis település egyéb gondját-baj át is. amelyből még szemléletesebben rajzolódik elénk a falucska képe. Gyakorlatilag a földművelésen kívül más kereseti lehetőségre sem helyben, sem távol nem számíthattak. A szántóföld felerészben síkságon, felerészben hegyoldalon fekszik, a talaj agyagos, maga a vetésterület termékenynek mondható. Ezt igazolja Fényes Elek 1837-es statisztikája is, ahol ezt olvashatjuk: „Földjei a térségen termékenyek, erdeje nevendék. Az Ipoly ezen falut félhold formára bekeríti és itten jóval mélyebb lévén mint egyebütt — határja is jövedelmezőbb." Elsősorban gabonafélék termesztésével foglalkoznak, de dinnyéjüket is kedvelték, miként a hugyagiakét, trázsiakét és a varbóiakét. Szóvá teszik, hogy baj van a hegyi és síksági földekkel egyaránt. Az előbbieket az eső hordja le, míg az Ipoly-partiakat a kiáradó folyó teszi tönkre. Olyannyira szegény volt ez a falu, hogy a község szükségleteinek fedezésén, az ott állomásozó katonaság ellátásán túl már annyi jövedelmük sem maradt, hogy a megyei adóból rájuk kivetett részt fedezni tudják. Ez a szegénység jól látszik abból is, hogy amikor 1835-ben a megyei közgyűlés útján a szomszédos megyékkel „meghírlelték" hat és fél jobbágytelek megüresedését a községben, azokra sehonnan nem jelentkezett 161