Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

duktív mágikus eljárásokról, képzetekről beszéltek nekik a családtagok, ismerősök egyaránt. Több adatközlő úgy emlékszik vissza, hogy ezekről lakodalom előtt részletesen kioktatta édesanyja, vagy felevenítette a már korábban elmondottakat. Tehát a maguk módján felvilágosították a férjhezmenő lányokat. A racionális ismeretek hiánya mellett azzal is számolnunk kell, hogy a korán férjhezadott lányok gyakran biológiai értelemben sem voltak érettek a házaséletre. Meglehetősen gyakori esetnek számított a mai leg­idősebb generációnál, hogy első vérzése házasságkötés után jelentkezett a menyecskének. Sokan hivatkoznak arra, hogy — különösen eleinte — a havi ciklusuk nem volt rendszeres. Ha még tudtak is róla valamit, egy-két hónap kimaradásából így nem következtettek feltétlenül terhesség­re. A hányás, szédülés okát először gyamorrantasbain, fáradtságban keres­ték. Ha célzott is rá valamelyik családbeli fiatalasszony, igyekeztek elvetni a gondolatot. Első szülés után már rendelkeztek az asszonyok személyes tapasz­talatokkal. Továbbá az a körülmény, hogy túlestek rajta, feloldotta a téma „tabu" voltát, 69 más gyermekes asszonyakkal családon belül és kívül kicserélhették ismereteiket. Könnyen adódhatott úgy, hogy segéd­kezniük kellett valamelyik házbeli menyecske szülésénél. E gyakorlati ismeretek birtokában váratlan, rendkívüli helyzetekben meglepő ügyes­séggel, találékonysággal tölthették be a bába szerepét is, amint erről számos elbeszélt történet tanúskodik. Következő alkalmakkor tehát már hamarabb gondolt terhességre az asszony, s legtöbbjük megpróbálkozott egyszerűbb módszerekkel, amelyek a terhesség megszakítását célozták: zsákokat, általában nehéz súlyt emel­gettek, ugráltak le a padlásról, szekérről, erősen hajlongtak befelé a gabonás hambárba. Bonyolultabb, veszedelmesebb eljárásokba azonbian csak kevesen és ritkán fogtak. Inkább a módosabb réteg asszonyai folya­modtak a bábák, orvos által végzett művi beavatkozásokhoz. 3.2. Állapotos asszony a közösségben 3.2.1. Amikor az asszony megbizonyosodott terhességéről, eltelt szé­gyenérzettel, félelemmel. Ez a lelkiállapot egyrészt abból fakadt, hogy — noha magyarázatát nem tudják adni — mindig az asszonyt hibáz­tatták, ha állapotos lett. Szorongásához hozzájárult a szexuális igény és a teherbeesés közötti párhuzamról vallott felfogás, első alkalommal pedig az ismeretlen állapottól való félelem. Később, a szülések számának gyarapodásával, a sok gyermektől való rettegés került előtérbe. Mindez elsődlegesen a családon belül csapódott le. Idézek néhány visszaemlé­kezést: ,,Ha első vót, szégyienlettük, ha meg mán vót, a férj, após., anyós káromkodtak rá, szidták, hogy minek? Mer' ráfogták az asszonyra, hogy ű az oka, amiér' szülni fog" (szegényparaszt felesége, sz. 1896.; Ludány­halászi). „A férfiak haragudtak, káromkodtak, hogy nem ők csinyálták. Persze ügyetlenek vótak még akkor" (szegényparaszt felesége, sz. 1895.; Litke). ,,Aztán mindig veszekedtek az emberrel, hogy »Te vagy az oka!« Az asszony meg rá, hogy »Te vagy! Mer' mér' nem csináltad jobban?« — meg így" (szegényparaszt felesége, sz. 1896.; Ludányhalászi). 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom