Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

így azután érthető, hogy az asszony nemigen közölte az állapotában beállott változást senkivel, különösen első terhesség alkalmával. Noha az emlékezetben még élt a hiedelem, amely szerint terhesség titkolása a gyermek némaságát vonja maga után, vagy enyhébb formában: későn tanul meg beszélni. Esetleg édesanyjának vallotta be, vagy leánypajtásának. A férj családjából, ha volt olyan menyecske, akivel közvetlenebb kapcsolatba kerültek, annak szólt, de ez titokban maradt a többiek előtt.

70 „Gondoltuk, ha nem mondjuk, nem tudják. De bolondok is vótunk! Takargattuk, amíg csak lehetett. Szégyeltük. Akkor tudták meg, mikor mán látszott rajtunk. Akkor észrevették" (nagygazda felesége, sz. 1916.; Űrhalorn). ,,Mán látszott rajtam, mégse' mertem szólni. Az anyósom meg az uram kígyót, békát hozzámvágtak, hogy erre majcsak elárulom magam.

71 De nem mertem, féltem. Akkor lett vóna a nagy veszekedés. Hát oszt csak nőit a hasam, oszt belenyugodtak. Azut mán űk se szó'tak" (nagygazda felesége, sz. 1899.; Örhalom). Mindezzel természetesen nem akarom kizárni annak lehetőségét, hogy esetenként, ha kedvező időben következett be, vagy már meddőségtől tartottak, nem örült a család az elkövetkezendő gyermekáldás hírének. Általánosabbnak azonban a bemutatott hozzáállást kell tekintenünk, i Jj Előfordult, hogy amikor a tényeken már változtani nem lehetett, akkor sem enyhült meg a család. ,,Vót, hogy végig haragudtak rá, nemhogy kedvesebbek lettek vóna." Első gyermek esetében azonban a férj legtöbbször, miután belenyugodott, a m,aga módján igyekezett könnyíteni az asszony helyzetén. „Akkor mán azért az ember vigyázott. Mer' mérgesek olyankor az asszonyok. Mindent simított el. Csak belátta, hogy ő az oka. Az anyjának is mondta, hogy ne piszkálja annyit a feleségit" (szegényparaszt felesége, sz. 1896.; Ludányhalászi). „Csak kedvesebb vót akkor az anyós. Addig a többi menyecskét szedte elő" (középparaszt felesége, sz. 1908.; Mihálygerge). „Mán mikoir benne vótunk, csak vót bennünk egy kis félelem, csak belátással vótak" (szegényparaszt felesége, sz. 1895.; Látke). 3.2.2. Jobbára ez jellemző a tágabb közösség viszonyulására is. Először megbotránkoztak, sopánkodtak: ^kibeszélték sízegény asszonyt", különösen az idősebb asszonyok. Később azonban már figyelmesebbek lettek, érdeklődtek állapota, egészsége iránt, tanácsokkal igyekeztek segíteni. Ezek a jótanácsok jobbára szintén mágikus gyökerű jóslások, tiltások, ajánlott cselekvések továbbadásai voltak. Legjobban a ,,rácsudálástól" óvták a fiatalasszonyt, mert általános hiedelem' szerint az újszülött arra a félelmetes, visszataszító jelenségre fog hasonlítani, ami a terhes anyát megijesztette.

72 Figyelmeztették, hogyan lehet az anyajegy keletkezését megakadályozni,

73 előrehaladott állapotában ,,a has funmájárul", ,,állásábul" igyekeztek következtetni a születő gyermek nemére.

74 A hiedelmek mellett tapasztalaton alapuló racionális megfigyelések átadása is keveredett a tanácsok, figyelmeztetésiek közé. A közösség érdeklődésének, támogatásának azonban nem kell túlzott gyakorlati jelentőséget tulajdonítanunk. ,,Nem nagyon törődtek azzal: a dolog körül járt akkor az ember esze" — fogalmazta meg találóan egy 1895-ös születésű asszony (szegényparaszt felesége, Drégelypalánk). Maguk a menyecskék sem tartották erre különösebben igényt: ,,Terhesek 159