Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

szorította ki az egyházi szertartást. Itt 1976-ban két ilyen temetés zajlott le. Néhány éve már a kántor sem búcsúztat mindenütt, Hugyagon és Varbó-Vrbovkán elmaradt. A kántorok az utóbbi évtizedekben laikusokból kerültek ki, azaz nem képesített tanító-kántorok voltak, hanem a falusi munka mellett a kántorizálást is ellátták. A régi, tanult kántoroktól elkérték a szövegmintákat és azokat alkalmazták az egyes esetekre. Emellett azonban voltak többé kevésbé egyéni megfogalmazású búcsúztatók is, amelyekben a népi gondolkodásmód és magatartásformák jobban kifejeződtek. Ilyen pl. egy búcsúztató szöveg, amit egy öregasszony a maga számára állított össze és meghagyta, hogy halála után ezt énekeljék el (lásd. a Függeléket). 1940 körül a hagyományos rendtartás több alkalomra előírta a siratást. Hosszasan lamentálva, az elhunythoz intézve a szavakat, hangosan adták elő a halott jó tulajdonságait és a hátramaradottak keserves helyzetét. Ezen a téren jelentős változást tapasztalhattunk. Amikor azt mondják, hogy „már nem szokás siratni", ezt a korábbi állapotokhoz viszonyítva értik. Sírnak most is, de nem „siratnak", mint azelőtt. Most már „nem kiabálnak", „nem kurjongatnak", mint régen, vagyis elmaradtak a hosszadalmas szövegek- Ebben is különbség van, mert a fiatalabbakat jobban, az öregeket kevésbé siratják. Sokszor csak ennyit mondanak: „Édesanyám!". A távolabbi rokon, öregnek ennyit mond: „Jaj nekem drága vérem, drága nemzetségem..." A közvélemény azért számon tartja a hátramaradottak viselkedésmódját. „Ha nem sír, megszólják érte, ha nagyon sír, akkor is. Urasabbak a népek" — vélekednek. A harangozás rendjét általában a régi szokás szabja meg: a halál bekövetkezése után „csendítés", majd óránként, félóránként egy-egy harangszó, ki hogy bírja anyagiakkal. Ha valaki kórházban hal meg, csak csendítenek, de elmarad a temetésig rendelt folytonos harangozás, csak a temetés alatt kérnek. Hugyagon temetés alatt tíz-tizenöt „verset" húznak, ki mennyit rendel. A koporsót még mindenütt hagyományos módon, férfiak vállon viszik ki a temetőbe. Hugyagon cigány temetésen a saját bandájuk szokott muzsikálni. Rögét ma is dobnak a sírba, de a legtöbben ennek okát vagy célját már nem ismerik. A rög mellé újabban virágot is dobnak, és a koszorúk száma jóval nagyobb, mint korábban. A virág nem az elhunytat illeti, hanem valamelyik nemrég elhunyt kedves rokont. A pap eltávozása után szokásos népi rítusok változatlanul gyakorlatban vannak. A sírásó — Varbó-Vrbovkán egyik rokon— lapát vagy kapa nyelével „keresztet vet a sír tetejire", majd a közeli rokonok körüljárják a sírt. Hugyagon a rítus azzal ér véget, hogy meg is csókolják a sírkeresztet6. A TOR A halotti tort mindenütt tartják, de bizonyos módosításokkal. Településeink hagyományőrző magatartását jelzi az a tény, hogy ugyanakkor az egyik szomszédos fallu, Csitár már elhagyta a torozást. Általánosságban a tort a háznál tartják meg, temetés alatt 2-3 asszony otthon marad és berendezik az egyik szobát, de semmiképpen sem azt, ahol a halott feküdt. Ritkán, ha valami miatt a ház alkalmatlan, az italboltba, a Kapa118