Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

róba hívják a vendégeket. A közeli rokonokon kívül a temetésen tisztséget viselőket — zászlóvivők, gyertyavivők, sírásó, halottvivők, pap — hívják be. A legnagyobb létszámú vendégsereget Varbó-Vrbovkán hívják meg, itt, a másik két falu lakossága szerint egész „lagzit csinálnak". Az egyik torban pl. 5 kg. kolbász, 12 kg. hús, sok túrós kalács, „gyiós pampuska" és mindenféle fajta rövid ital, bor és sör fogyott öl. A legegyszerűbb étrend az őrhalmi Kaparóban főtt kolbász, mustár és bor, sör. Hugyagon a cigányok a tort mindig az italboltban tartják meg, annyira félnek a halott szellemétől. Az a régi szokás, hogy az elhunyt megszemélyesítésekéint az asztalnál egy helyet üresen hagynak és a tányért ott lefordítják, már nem általános. A fiatalabb generáció — 1931-es születésű adatközlő szerint — a szokásnak ezt az elemét már nem tartják meg. A főhelyen most is a harangozó és a sírásó ül — de Varbó-Vrbovkán nincs főhely! —, akik közül az előbbi a tor kezdetén imát mond, majd ezt: „Adj Uram örök nyugodalmat neki. Amennyi cseppet megiszunk, annyi lélek szabaduljon ki a purgatóriumból." Az a szokás, hogy a tor végén megmaradt ételt, valamint az elhunyt egyes ruhadarabjait a szegényeknek adják, sokját veszített jelentőségéből, mert a hugyagi cigányok már nem szorulnak rá annyira az adományokra, mint azelőtt. Varbó-Vrbovkán pedig egyenesen elmaradt a szokásnak ez a része, mert itt részent kevesebb a cigány, részint olyan jómódúak, hogy több autó tulajdonos is van közöttük. A lélekhittel kapcsolatos szokáselem, a halott szellemének visszavárása a temetést követő éjszakán, általában nincs gyakorlatban. Egyedül Örhalomban kaptunk olyan információkat, hogy még előfordult — egész éjjel a villany égetése, „mert az a hótt meg nincs elhelyezkedve", vizet, bort tenni az ablakba —, de csak a legidősebb adatközlő szerint. 7. FIATALOK TEMETÉSE Területünk temetkezési szokásainak változását igen erősen befolyásolta az a tény, hogy a halottak túlnyomó része idősebb személy volt. Az utóbbi évtizedekben Örhalomban csak 1968-ban halt meg egy 19 éves lány, Hugyagon pedig 1972-ben egy 22 éves fiú. Ez elsősorban a rendszeres egészségügyi ellátás kifejlődésének köszönhető és csak másodsorban annak, hogy a fiatalok nagyobb része az általános iskola elvégzése után tovább tanult, s így elkerült szülőfalujából. Ez utóbbi szempont nem csökkenti a halálozási számot, mert a fiatalkorú halottat feltétlenül viszszahoznák a faluba és ott temetnék el. A fiatalok viszonylag kis száma hatott viszont a szokás alakulására, mert az irányítás és a kezdeményezés ezen a téren az öregek kezében maradt. A fentebb említett két esetben megtartották a régi szokásokat, a lányt menyasszonynak, a fiút vőlegénynek öltöztetve temették el, a temetkezési menetben tányérra helyezett rozmaring koszorút vittek, a lány temetésén a keresztre kendőt kötöttek, amit végül a papnak ajándékoztak. Ujabban kifejlődött elemek:, a lány halottat úgy terítették ki, hogy a kelengyéjét, „a menyasszonyi holmit" — 9 párnát — alája tették és úgy hatott ez, mint a régi ravatal. Szokássá vált az is, hogy ilyen esetben a bérmakeresztapa koszorút vett. 119