Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Mezey Barna: Jogforrások a Rákóczi szabadságharc államában (1703. június 6–1705. szept. 12.)

rul napra erősbödtek". Ö maga is olyan veszélyesnek ítélte a helyzetet, hogy szükségesnek látta Szatmár, Ugocsa, Bereg vármegyékben a nemesi felkelést elrendelni. A fegyverre kelt nép ereje egyelőre alkalmasnak bizonyul a pátens rendelkezéseinek esetleges kikényszerítésére — ahogyan az később meg is történt. A dolhai veszteség átmenetileg erőgyengülést jelentett, azonban hamarosan változott à helyzet. Dolha után kapta Rákóczi azt a hírt, hogy munkácsi hercegségében 5000 főnyi gyalogság várja, de a Dolhánál szétvert népfelkelők maradványa is kitett mintegy 2000 fegyverest. A pátens azonban igazi jelentőségre akkor tett szert, amikor Rákóczi magyar földre lépett és zászlói alá gyűltek a jobbágyok és szegénylegények ezrei. Már néhány nappal megérkezése után 3000 embert szervezett gyaloghadába. A szinte óráról órára növekvő kuruc-seregeket látva, nincs okunk feltételezni a kényszerítő erő hiányát. A továbbiakban a kérdés inkább a kényszerítő erő mikéntje volt. A szabadságharc kezdetén, a lelkes felkelő parasztságra támaszkodva megfelelő társadalmi bázisa, s közvetlen hatalma volt a fejedelemnek rendeletei érvényesítéséhez. Később, mint ismeretes, ez a helyzet fokozatosan változott: ahogyan a fejedelem igyekezett megvalósítani nagy tervét, a nemzeti összefogást, ez feltételezte a hatalom súlypontjának eltolódását. Az elzárkózott nemesség rettegésének legyűrésére biztosítékot kellett adni arra, hogy a jobbágyhadak nem fosztogatják végig az országot, az urakkal szembeni „természetes gyűlölség" nem idéz elő vérfürdőt. De nem csak biztosíték kellett — rész is a hatalomból, pozíciók, valami, amiért csatlakoznak. Ez a körülmény a kezdeti szilárd bázisról ingatag mérleghelyzet felé tolta el a hatalmi viszonyokat. Ettől kezdve Rákóczi tehetetlen volt a jobbágyok és tehetetlen a nemesség nélkül is. Középutat kellett keresnie, amelyen e két, alapvetően szemben álló osztályt táborába^ tarthatja. Ezt a labilis helyzetet szentesítette — 1703. szeptember 28-án — a jobbágyságról szóló pátens. Természetes, hogy csökkent a szankció realizálására alkalmas hatalma, és csökkent rendeleteinek tényleges kötelező ereje is. A fejedelem a kiutat a centralizált államok klasszikus módján: reguláris hadsereg felállításával kereste. Ha ezt sikerült volna létrehoznia, mindkét osztálytól többé-kevésbé független erőt nyert volna, s komoly pozícióerősödést. Hogy elképzelése nem valósult meg, elsősorban nem rajta múlott, a szabadságharc társadalmi-gazdasági körülményei által meghatározott szükségszerűségek idézték elő az események ilyen alakulását. Mégis, az első időkben — a későbbiekhez képest — viszonylagos jogbiztonságról beszélhetünk, nagyjában — egészében betartották rendeleteit. Ezt saját tekintélyének és a jobbágyai lelkesedésén alapuló „jogkövetésnek" köszönhette. A jogkövetés közvetlenül nem állami tevékenység, közvetve azonban az. Ilyenkor az érintettek az államhatalom által meghatározott módon járnak el, tehát vagy megértve a jogszabály értelmét, eleve annak megfelelő magatartást tartanak helyesnek, vagy megrettenve az esetleges következményektől, kényszerűen követik a szabályt. 32