Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Kerényi Ferenc: Lisznyai Kálmán és a palóc „kelmeiség”

röző és kiszolgáló művek születnek) korántsem vált általánossá Petőfi fejlődésének akár távoli és gyengébb színvonalú végigkövetése sem. Ök megmaradnak a népiesség költői forradalmának 1844—45-ös szintjén; a Tavaszi dalok Lisznyaija sem lép túl ezen. Lisznyait 1848-ban a legjobbak, a legmesszebb látók társaságában látjuk, de ismét epigon-szerépben. Választmányi tagja az Egyenlőségi Klubnak és vezetője a májusban Kolozsvárra küldött ifjúsági unió^küldöttségnek. Nincs okunk kételkedni forradalmi hevületének őszinteségében: másként aligha lépett volna be közlegénynek a székely Mátyás-huszárok ezredébe. Másrészt tény, hogy amíg társai, Petőfi, Vasvári, Egressy és a többiek felkészülten, tudatosan játsszák romantikus hevületű és várvavárt életszínjátékukat, addig Lisznyai excentrikus viselkedése ezúttal is némileg paródiája a forradalmi magatartásformának. Jellemző módon szabadságharcos időszakát is „esetek" örökítik meg. (22) 1849ben egyike azoknak a forradalmi jegyzőknek, akiket az Országos Honvédelmi Bizottmány a harcoló csapatok mellé történetírói feladatkörrel kinevezett. A Görgeyhez került és kapitányi, majd őrnagyi rangban levő Lisznyaival — megint csak anekdotásan — a Világost közvetlenül megelőző napokban, Nagyszalonta határában találkozunk. Jókai 1861-es emlékezéseit még ő is olvashatta: „Egy muszka hadi-fogolylyal találkozunk, kit egy „hadiköltő" barátom vezetgetett karonfogva. A fogoly valami herceg fia volt (van az az oroszoknál elég) s jól beszélt franciául, értett németül щ. Csak mosolygott, midőn a hadi-pacsirta szokott enthusiasniusával hegyestül-völgyestül odaajánlotta Muszkaországnak Magyarországot és a forradalmi seregeket." (23) A fegyverletétel után büntetésül a besorozott Lisznyai Itáliában, Tirolban és Schleswig-Holsteinben szolgált, ahonnan — megváltozott társadalmi és irodalmi viszonyok közé — 1851 tavaszán tért haza. Addigi pályáját egy titkosrendőri jelentés, amely 1852ben Madách Imre Csesztvén megforduló vendégeit sorolja fel, így összegezi : „ .. . főleg Pesten lakik, a forradalom előtt megyei aljegyző, a forradalom, alatt történetíró, a lázadók oldalán." A „kelmeiség" vezére Erősen valószínűsíthető, hogy költőnk, aki hazatérése után néhány hónappal már közre is adta Palóc dalok c, 95 verset tartalmazó kötetét, abba zömmel kényszerszolgálata alatti műveit gyűjtögette. A távollét erősíti fel tehát Lisznyaiban az eladdig csak külsőségekben képviselt szűkebb pátria emlékét és megvallását. Az egyéni indíték találkozik itt a Világos utáni hazai helyzettel, a magába zárkózott passzív ellenállás általános hangulatával, az 1848 előtti értékek megőrzésének igényével. A jelenséget máig helytálló érvénnyel Erdélyi János tárta fel az évtized végén: „Magunk mondván le az egyetemes emberiről, csakhogy annál inkább legyünk hazafiak, vagyis amannak szándékos halvány színezetben tartásával, emennek élénken világított vérmessége szerint forgolódván a költő művészeti pályán, midőn a politikai sorsulat éppen a nemzetiséget is érinté: bezzeg jó lett volna visszaemelkedni a 289