Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Zólyomi József: Az állattartással kapcsolatos építmények Észak-Cserhát falvaiban

eredményét áttekintve úgy gondoljuk, e négy község mindazon sajátosságokat tartalmazza, amelyek Észak-Cserhát falvainak az állattartással kapcsolatos építményeire jellemzőek. Vizsgálatunk időpontja a múlt század közepétől napjainkig terjed. Az állattartás építményeinek ezt megelőző történeti múltját külön tanulmányban fogalmaztuk meg.

5 Ugyancsak külön tanulmányban közöltük a vizsgált négy község állatállományának menynyiségi és minőségi változásait.

6 Szükségessé válik azonban, hogy ez utóbbi dolgozat összefoglaló eredményeit itt is közöljük, mert az állatállomány létszáma, fajta szerinti megoszlása nagymértékben befolyásolta az állattartás építményeinek mennyiségét és minőségét. A jobbágyfelszabadítás után a telki földek magántulajdonba kerülése, a családokon belüli belső feszültségek részbeni feloldódását is eredményezte. A jobbágy világban, a föld fel nem oszthatósága miatt, a gyermekek még házas korukban is kénytelenek voltak — ahol ezt a telek nagysága megengedte — a szülői házban maradni. Az 1864—68 között végrehajtott tagosítással egyidőben megkezdődött a nagycsaládok „szétválakozása", a volt jobbágyföldek családon belüli felosztása. Vagyis a volt jobbágy fia, unokája jutott önálló földterülethez, természetesen a régi jobbágygazdaság rovására. A birtokaprózódást jól szemléltetik az összeírások. Míg 1844-ben Cserhátsurányban 20, Nagylócon 35, Nógrádsipeken 8 telektulajdonost írtak össze, a tagosítás után már az önálló gazdák száma Cserhátsurányban 41-re, Nagylócon 73-ra, Nógrádsipeken 18-ra emelkedett.

7 A telekaprózódás a későbbi évtizedekben tovább folytatódott. A századfordulón emlékezet szerint már sok gazda volt, amely csak 2—4 hold földdel rendelkezett. A négy községben a gazdák többsége az 5—10 holdasok közé tartozott. A helybeli uradalmak az elszegényedett parasztságnak csak egy kis részét tudták foglalkoztatni. A századforduló táján Nagylócból 100—120 aratópár ment évente Mezőhegyes környékére és az Alföld különböző uradalmaiba munkát vállalni, mintegy 50 családfő pedig a Salgótarján környéki bányákba és üzemekbe. A két világháború között — Örhalom kivételével — a többi községből is egyre többen mentek rendszeresen a falun kívül munkát vállalni. A XIX. század közepétől — a korábbi évtizedekhez viszonyítva — a lóállomány Cserhátsurány, Őrhalom és Nógrádsipek községekben gyorsan emelkedett. Cserhátsurányban és Nógrádsipeken ezt elsősorban az árutermelés fellendülése biztosította. A két község a felvevőpiacoktól (Cserhátsurány: Balassagyarmat, Pásztó, Vác, Losonc; Nógrádsipek: Szécsény, Salgótarján, Losonc) távol feküdt. A piacok könnyebb elérése miatt célszerűbb volt a lassú mozgású ökör helyett lovat tartani. A két községben a 70—80-as években történő uradalmi erdőírtás és az azt követő fuvarozási lehetőség is a lovak számának emelkedését biztosította. A fafuvarozás idejére — amely a téli hónapokban történt — még azok is lovat vásároltak, akik egyébként ökörfogatot tartottak. Nagylócon, fuvarlehetőség hiányában, néhány nagyobb gazda tartott csak lovat. 72