Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Zólyomi József: Az állattartással kapcsolatos építmények Észak-Cserhát falvaiban

Cserhátsurány, Őrhalom és Nógrádsipek községekben — mint fentebb jeleztük — a lovak száma ugyan emelkedett, de az egy háztartásra eső lóállomány csökkent. Ennek oka részben az, hogy kevesebb lett az egy gazdaságra jutó földterület. Két pár ló eltartásához legalább két holdon kell takarmányt termeszteni. Ennyi földet már csak néhány nagygazda biztosíthatott ebben az időben. Az egy háztartásra eső lóállomány csökkenése összefügg a technika fejlődésével is. A század közepétől terjed el a könnyű kivitelű Vidacs-eke, amelyet már két ló is elhúzott. A korábbi nehéz faeke vontatásához még négy ló kellett. A vizsgált községekben nemcsak a telkes gazdák, hanem gyakran a zsellérek is tartottak lovat. A fuvarozással keresett pénz a lótartás költségeit jóval felülmúlta. A második világháború alatt a lóállomány nagyrésze elpusztult. A háború utáni években csak a több földdel rendelkező gazdák tartottak lovat. 1960 után a lóállomány jelentős részét a termelőszövetkezetek vásárolták meg. A szarvasmarha-állományon belül külön kell szólnunk az ökör és fejőstehén tartásáról, hiszen számarányuk eltérő. A múlt század közepén — Nagylóc kivételével — még a ló a legfontosabb igaerő. Ezekben a községekben a fuvarozási lehetőség biztosította a lótartás elsőbbségét. A 90-es évek után, a vasútvonalak kiépítésével, a fuvarozás iránti igény megszűnt és a lovat Cserhátsurány, Nógrádsipek és Őrhalom községekben is az olcsóbb tartású igaerő az ökör váltotta fel. Lovat csak a nagyobb gazdák tartottak. Örhalomban a kisebb gazdák közül csak azok tartottak lovat, akik káposztát és új burgonyát termeltek. Terményeiket Budapestre, Vácra, Hatvanba, Aszódra is elvitték. A nagy távolság megtételére a ló volt a legalkalmasabb. A századforduló után, a szarvasmarha-állományon belül, jelentősen megnövekedett a növendékállatok száma. Örhalomban és Nagylócon a jómódú gazdák 7—8 növendékállatot is tartottak. A saját nevelésű és vásáron vett fiatal állatokat az őszi vásárokon nagy haszonnal adták el. A fejőstehéntartás egyik községben sem volt jelentős a múlt század közepén és az azt követő évtizedekben. Az összeírások és a viszszaemlékezések szerint még a gazdák közül sem tartott mindenki tehenet. Ennek oka a legelő és takarmány hiány volt. A kevés tej eladó magyar tehén nem sok hasznot hozott gazdájának. A tej értéke sokszor még a tartás költségeit sem fedezte. A 70—80-as években, a jobban tejelő tarka marha elterjedésével a tehenek száma megnőtt. A kevesebb földdel rendelkező családok az ökör helyett tehenet tartottak, mert azzal alkalmi igaerő szükségletüket is ki tudták elégíteni. A tehén igázása a két világháború között vált általánossá. A jobbágyfelszabadítás után a zsellérek — Őrhalom kivételével — szántóföldet nem kaptak, ezzel állattartási lehetőségüket erősen korlátozták. Néhány élelmesebb zsellér — falvanként általában 4—6 — „felibe", vagy „bornyáé" tartott tehenet. Az uradalmi cselédek közül nagyon kevésnek volt tehene, mert a fejőstehén-tartás a földbirtokos engedélyéhez volt kötve. 73