Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)
Zólyomi József: Az állattartással kapcsolatos építmények Észak-Cserhát falvaiban
A szarvasmarha-tartás a második világháború után is jelentős. 1950-ben Cserhátsurányban 420, Nagylócon 456, Nógrádsipeken 319, Örhalomban 604 darabot írtak össze a parasztok tulajdonában. A termelőszövetkezeti községek megalakulása után, a magántulajdonban levő szarvasmarha állomány évről-évre csökkent. A sertések száma a vizsgált időszak első évtizedeiben is jelentős. Háztartásonként ekkor még a 4—6 darab sertés sem volt ritka. A birtokaprózódás fokozásával a sertésállomány létszáma emelkedett. de az egy háztartásra eső sertések száma csökkent. A századforduló táján 3—5 sertése csak a nagyobb gazdáknak volt, a szegényebbek 1—2 darabot tartottak. Több földnélküli családnak is volt sertése. A vizsgált községek mindegyikében tartottak birkát. A paraszti tulajdonban levő juhállomány azonban soha nem volt jelentős. Egyegy falu juhállománya csupán néhány család kezén oszlott meg. A juhtartás nem azonos időpontban szűnt meg vidékünkön. A legelőhiány miatt Nagylócon már a múlt század hetvenes éveiben, Örhalomban — a legelő feltörése következtében — az első világháború táján, Cserhátsurány, Nógrádsipek községekben az 1950-es években szűnt meg a juhtartás. Az állattartással kapcsolatos építmények vizsgálatát abból az időszakból választottuk, amikor az állatállomány nem csak mennyiségben, hanem minőségben is megváltozik. A múlt század második felében terjed el parasztságunknál a vörös tarka marha, az alacsony termetű „parasztló" helyett a nónius fajta, ekkor lép a hosszú csavart szarvú magyar juh helyébe az értékes gyapjáért tartott merinói, a sertésállományt ekkor cserélik ki mangalica fajtára. Az állattartást egyre inkább az állattenyésztés váltja fel. A nyugati eredetű állatfajták gondosabb tartást, nagyobb értékük miatt körültekintőbb elhelyezést kívántak. Az állattartással kapcsolatos építmények ez időtől kezdve nemcsak az állatok együtt-tartását, hanem fokozottabb védelmét is szolgálták. Az istállókat, disznóólakat és juhaklokat úgy kellett megépíteni, hogy az időjárásra, betegségre jóval érzékenyebb állatoknak biztos védelmet nyújtson. Ez a körülmény a paraszti építkezésben gondosabb tervezést és kivitelezést igényelt. Megjegyezzük, hogy vidékünkön az istállózó állattartás nem köthető össze a nyugati állatfajták elterjedésével. Levéltári adataink szerint, a lovat és szarvasmarhát már a XVIII. század elején is gondosan megépített, állandó helyű istállókban tartották. A múlt század közepe után, az állatok elhelyezésére szolgáló építményeknél annyi változtatás történt, hogy azok sokkal zártabbakká, több védelmet nyújtó épületekké váltak. Az alábbiakban a vizsgált négy község állatállományának számszerű adatait közöljük 1846, 1895, 1911, 1935. évekből. 8 74
