Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Leblanc Zsoltné: Az elfelejtett nógrádi költőnő: Ferenczy Teréz

Leblanc Zsoltné „Ha én meghalnék is, megél költészetem" Az elfelejtett nógrádi költőnő, Ferenczy Teréz Ferenczy Teréz Szécsényben született 1828-ban. Apja ferenczy Sámuel könyvkötő, majd gazdatiszt. Anyja Ballay Teréz, a szécsényi uradalom egyik akkori gazdatisztjének leánya. Édesanyja korán meghalt, így három testvérével (Lajos, Franciska, Hermin), árván maradt. Lajos bátyjához ragaszkodott legjobban, ő volt a bizalmasa, csalódásaiban, magányosságában vigasztalója, segítője. Azonban ő is meghalt, mint a szabadságharc katonája 1849. június 20-án. (Emlékét őrzi „Ó ne kérdjétek" című verse). Taníttatása megszakadt, önmagának kellett művelődéséről gondoskodnia. Az olvasáshoz jó lehetőséget biztosított apja könyvkötő műhelye, ahol a sok könyv hű társa lett magányosságában, és segítették az életismeret, értékítélet megszerzésében is. Az érzékeny, komoly fiatal lánynak nem hozott megnyugvást a szerelem sem. Kovács Bazil franciskánus szerzetes, kibe szerelmes, s ki mellett három évig boldog volt, Szabadkára került. Később Pulszky Ferenc titkára, Csere János jelentette életében a vélt megoldást, a szerelmet. Azonban benne is csalódott. Talán e tények ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy megszületett egyik legjobb novellája, az „Esküszegő". Költeményei — melyek a Téli csillagok című kötetben jelentek meg 1861-ben, (Bulcsú Károly, majd Zilahy Lajos gondozásában) — jelentősebbek prózájánál. Tehetségét, költői hajlamát, minden iránt érzékeny lelkét kortársai elismerték. Kapcsolatba került Lisznyai Kálmánnal, ki segítette költészete kibontakozásában, munkáinak megjelentetésében. Vitatott tény még ma is, hogy nagybátyjával, Ferenczy Istvánnal, a híres szobrásszal találkozott-e személyesen. Ferenczy Istvánnak József öccséhez írt leveléből (1853. júl. 22., Pest) az derül ki, hogy személyesen nem ismerték egymást. Mindenesetre egyik legszebb alkotása a „Szobrász bátyámhoz" című verse. 231