Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

„ráháramlott", amijük volt. Ha nem ők nevelték fel a gyermeket, nem illette semmi örökség részükről. A keresztgyermek nem sokkal tartozott keresztszüleinek. Gyermekkorában néhány figyelmesség illette meg őket. A kisfiú elment hozzájuk öntözködni, amikor a sekrestyés összeírta, hogy melyik gyermek kinek viszi a karácsonyi ostyát, a szülők, nagyszülők mellett a keresztszülőkhöz is „odaíratták magukat". Disznóöléskor a komáéknak a gyermek vitte el a kóstolót. Különösebb rendszer nélkül gyermekkorban és később is a keresztgyermek több kisebb szívességet megtett keresztszüleinek csakúgy, mint más közeli rokonnak. Arra azonban ritkán került sor, hogy nagyobb munka esetén a felnőtt keresztgyermeknek kellett volna kisegíteni a keresztszülőt. Legfeljebb csak akkor, ha az illetőknek nem volt gyermekük. Általában mindenki úgy vélekedik, hogy a keresztszülőnek „jobban csak a megbecsülés járt". Ez nyilvánul meg abban, hogy legtöbbször a keresztfiú segített vinni a keresztszülő koporsóját, és a lányok is ott álltak a ravatal mellett, mint az illető saját gyermekei. Komák A komák egymás között magázódtak az első gyermek keresztelőjétől fogva és „komám", „komasszony", ritkán „komasszonyom" formában szólították egymást. Az első világháború után kezdődött, hogy az asszonyok egymással tegeződtek, de a komát „megmagázták'\ Később az asszonyokat inkább már a keresztnevükön szólították, de a férfiak „komám" megszólítása még ma is megvan, ha nem is tartják olyan szigorúan, alkalom adtán mondják a keresztnevét is. Tendencia jelleggel a 30-as évek végétől tapasztalható, hogy a komák és komaasszonyok is tegeződnek, ezt megelőzte a komák egymás közötti tegeződése. Ahol a rokonságból választották a keresztszülőket, ott a vérrokonok nem használják a koma, komasszony formát, de pl. az anya rokonsága esetén a férj már így szólította a keresztszülőket és fordítva. Ez a gyakorlat, ha lazábban is, de napjainkig fennáll. Esetenként a fiatalok tréfás értelemben használják e megszólítást, ha különben már csak „névrül szólíjják" egymást. A századfordulón még „a komaság vót az első, több vót, mint a rokony". „Áztat nem sértette vóna meg senki egy Magyarországér' se." Mint már utaltam rá, igen ritka esetnek számított, ha a komák összevesztek, s a következő születés, temetés vagy más nagyobb esemény alkalmával kibékültek. Ez abban nyilvánult meg, hogy elmentek a családhoz, és mintha mi sem történt volna, mondták, tették, amit máskor szoktak. Az idős adatközlők visszaemlékezése szerint szüleik idejében a komaság a testvéri kapcsolatnál is többet jelentett, később, hozzávetőlegesen a 30-as évekig, többnyire a testvéri kapcsolattal volt egyenértékű. Ha valamelyik családban jelentősebb esemény (születés, halál, betegség, lakodalom stb.) következett be, első a koma volt, aki megjelent segíteni vagy osztozni az örömben. Nagyobb munkák, szüret, hordás, disznóölés alkalmával kölcsönösen 157