Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

le, hogy együtt kereszteltessenek, „mer' ez olyan összeboronálás féle vót, oszt hátha akad jobb". Amennyiben együtt voltak keresztszülők, s nem lett házasság a kapcsolatból, az illető fél mentesült a további kötelezettségek alól a keresztgyermekkel szemben. Leggyakrabban a még nem házas keresztszülőket valaki „kisegítette" a családból. Legénnyel jobbára az anyja ment el „keresztőtetnyi", leány mellé valamelyik fiútestvérét, esetleg apját írták be az anyakönyvbe. Rokon keresztszülő esetén általában az egyik szülő rokonságából volt az egyik, másikéból a másik keresztszülő, előzőleg azonban megegyeztek abban, hogy kit választanak. A későbbiekben az illető házasságtársát hívták, ő lett a koma, illetve komaaszszony, s reá hárultak a funkcióval járó kötelezettségek annál a gyermeknél is, akinek keresztelésén még nem volt jelen. A helyettesítő személyre a kereszteléssel kapcsolatos teendőkön, adományokon kívül utóbb semmi kötelezettség nem hárult. A „keresztanyám", „keresztapám" megszólítás megillette ugyan, de ha a gyermeket megkérdezték, kik a keresztszülei, mindig a házaspárt nevezte meg. Ha a koma özvegyen maradt, ismét anyja segítette ki, majd újabb felesége „örökölte" valamennyi keresztgyereket. Ikergyereknél hívták még egy keresztanyát: ..Nem tarthat szegény asszony mind a két karján egyet." Az illető legtöbbször az újszülött rokonai közül került ki. Volt rá eset, hogy minden keresztanyai kötelezettség reá hárult, legtöbbször azonban a tulajdonképpeni komaasszony vállalta a keresztelési feladatokat, ajándékozást leszámítva. Ugyancsak a közvetlen rokonságból tartotta valaki keresztvíz alá a hét-nyolcadik gyermeket, mert restelltek már további költségekkel terhelni a komaasszonyt, különösen ha nála nem volt sok gyerek. Esetenként még ezt is sértésnek vették a keresztszülők: „Anyósom vót úgy, hogy mán sokat keresztőtetett, meg idős is vót a komaasszony, hát csak egy rokon vitte el keresztőtetnyi. Anyósomnak mán nem is szóltak. De nagyon messértődött: »Ha agyonüttek vóna, se vóna olyan nagy sértés, mint hogy mást hittak. Mintha nem tudtam vóna kihordani azt a nyomorút kis poszrikot!«" (Ballá Istvánné, sz. 1899). Ilyen sok gyermek esetén, vagy ha már túl volt a negyvenedik életévén, a komaasszony gyakran maga hivatkozott arra, hogy öreg és „röstell mán keresztőtetnyi". Ha volt lánya, elküdte maga helyett, ha nem, a szülők valamelyik közeli hozzátartozója vitte el az újszülöttet a templomba. Ha elő is fordult, hogy a komák összevesztek, a legközelebbi gyermegszülésnél általában kibékültek. Ha a harag végképp tartósnak. bizonyult — erre elenyészően kevés példát találtam — újabb keresztszülőpárt nem hívtak, hanem ismét valamelyik közeli rokon kereszteltette meg a gyermeket. A későbbi ajándékozást is ő vállalta magára addig, amíg bérmálásra választottak bérmakeresztszülőket a gyermeknek, s attól kezdve azok vették át a keresztszülői szert pet Elvileg elképzelhetőnek tartották, hogy ha a keresztszülők nem tesznek eleget kötelezettségeiknek, akkor a szülők legközelebb hívhatnak más komapárt. Ilyenre azonban nem tudnak példát mondani. Egy esetben választottak csak más keresztszülőket: ha lányt 141