Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)
Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban
hívtak keresztanyának, s később, amikor férjhezment, kiderült, hogy férjének is van megállapodása komaságra, vagy esetleg már kereszteltetett is. Ilyenkor a fiatalasszony bocsánatot kért a szülőktől, hogy nem vállalhatja tovább a keresztanyaságot, harag nem lett belőle. Ha csak tehette, továbbra is küldött ajándékot a keresztvíz alá tartott gyermeknek, noha a későbbi pár számított tényleges keresztszülőnek az elkövetkezendőkben. Az utóbbi 5—10 évben előfordul, hogy más-más párt hívnak gyermekenként. Mindegyik a rokonságból kerül ki, van, hogy az egyik házaspár a férfi, másik az asszony családjából. A magyarázatot .az 1940-es születésű Benkó László így fogalmazta meg: ,,Mer' mostmán annyira megnőtt ez az ajándékozás, hogy egynek sok lenne. így megosztódik a költség. Ésszel él ugye az ember." A keresztszülők kiválasztásához hiedelmek is kapcsolódtak. Általánosan elterjedt nézet szerint nem jó terhes asszonyt hívni keresztanyának, mert akkor valamelyik, vagy mindkét csecsemő meg fog halni. A két világháború között sokan tartották még ehhez magukat, s úgy vélték elkerülni a bajt, hogy bár az anyakönyvbe a választott keresztanya nevét írták be, a gyermeket nem ő vitte a templomba, s legtöbbször nem is vett részt a keresztelésen. Őrhalomban ismeretes, hogy ha leányt hívnak kereszteanyának és fiúgyermek születik, az szerencsét jelent az illető lányra nézve: jól fog férjhezmenni, módos ember veszi el. A komákat minden esetben vissza kellett hívni gazdasági különbözőség esetén is. 95 Kivételt mindössze a fentebb már említett eset képezett, amikor a lány korában hívott keresztanya a férje által választott komákat kérte fel. Keresztelés A hagyományos gyakorlat szerint nem sokat vártak a gyermek keresztelésével, legtöbbször másnap, harmadnap elvitték. Ennek egyrészt vallási oka volt. A korabeli egészségügyi viszonyok mehett gyakran előfordult, hogy az újszülött nem maradt életben, s ha a keresztség szentsége nélkül, mint „kis pogány" hal meg, véleményük szerint az „eredendő bűn" miatt nem kerülhet lelke a mennyországba, csak a tisztítótűzbe, és „nem lesz belőle angyalka". Ennek elkerülésére, „ha nem vót életrevaló a kisbaba", „ha olyan gyöngécske vót", a bába azonnal szülés után megkeresztelte. Ez „rendes" keresztelésnek számított, az egyház is elfogadta, s ha mégis életben maradt a gyermek, megtartották ugyan a keresztelői szertartást, de magát a keresztvízzel történő megtisztító akciót nem végezték el újra. Előfordult, hogy néhány óráig, napig élt a csecsemő, de végül keresztelés előtt meghalt. Az ilyen gyermeket a katolikus egyház törvényei értelmében nem temette el pap, sőt szentelt földbe sem lehetett temetni. A kis tetemre ráadták a keresztelőre készített ruhácskát, belefektették egy fadobozba, és apja, keresztanyja, valamelyik rokon, vagy néhány pengő fejében a bába, temetőőr elföldelte, jobbára este a temetőgátba, temető árkába, az utóbbi 50 évben a vallási előírások 142