Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)
Kapros Márta: A gyermekekre vonatkozó preventív és produktív mágikus szokások az Ipoly menti néphagyományban
még az a körülmény, hogy a praktikák segítségével olyan jelenségeket is biztosítani véltek, amiket a valóságban nem lehet befolyásolni. A vélt funkciók nyomán a paraszti gazdálkodás nehezebben megközelíthető területeit világíthatjuk meg, s kirajzolódik a gyermekkel kapcsolaté« bennük élő mentalitás, a gyermektől való elvárások, hozzá fűződő remények. Csak ritkán kapunk értékelhető választ, ha erre direkt módon rákérdezünk. A mágikus szokások céljai viszont tiszta formában őrzik az ide vonatkozó képzeteke'. Ezek pontosabb körülhatárolását segítették a kötetlen beszélgetések, a néprajzi Gzempontból első pillanatra érdéktelennek látszó történetek. A magzat védelme, komplikáció-mentes szülés Köztudott tény, hogy a parasztságnál még a közelmúltban is 28 lényegesen nagyobb volt a gyermekek száma, mint más társadalmi osztályoknál. 2 " A fennálló gazdasági és társadalmi viszonyokból fakadt, hogy a gyermek születése korántsem volt öröm. Régebben irracionális eljárásokkal, és gyakran az anya halálához vezető, saját maguk végezte mechanikus módszerekkel igyekeztek útját állni a bő gyermekáldásnak, később mind gyakrabban fordultak orvoshoz. A gazdák féltek, hogy a sok gyermekkel elaprózódik a birtok, a zsellérek, cselédek sokszor saját megélhetésüket is alig tudták biztosítani, nemhogy egymás után születő gyermekeikét. 30 A sok gyermektől való félelemből adódik, hogy a vetélés, koraszülés (a kettő között nemigen tettek különbséget, mivel a koraszülött gyermek megfelelő egészségügyi szolgáltatások hiányában ritkán maradt életben) elkerülését célzó szokást, hiedelmet keveset találunk. Ezeket is legtöbbször nem preventív eljárásként említik, hanem csak mint a jelenség magyarázatát. Általánosan ismert szólás az idősebbek körében, hogy az asszony letette a gyerekit, elment neki a gyereke. Ennek oka a magyarázat szerint legtöbbször az, hogy az asszony megemelte magát, megfázott vagy elesett (Drégelypalánk, Hugyag, Ipolyfödémes, Litke, Ludányhalászi, örhalom). Legtöbbször azonban hozzáfűzik hogy a menyecske szándékosan emelgetett, végzett erején felüli munkát ilyenkor, csak hogy megszabaduljon nem kívánt terhességétől. Egyesek szerint az is előfordult, hogy „megevett valamit, ami a kicsinek nem jó" (Ipolyfödémes). Arra nem tudnak választ adni, hogy mi ez a „valami". Ismert dolog azonban, hogy a népi magzatelhajtás egyik irracionális módszere bizonyos szokatlan vagy mérgező anyagok evése, ivása." Itt is felmerül tehát annak a lehetősége: szándékosan ettek ilyesmit, hogy letegyék a gyereket. Gyakran emlegetik a megkívánást is. Bár nem minden asszony olyan kívánós fajta, de sok, ha terhesség alatt megkíván valami ennivalót és nem kapja meg, akkor rögtön megbabázik (megszüli a gyermeket), sőt az asszony is belehalhat. A hagyomány szerint az ételre a magzatnak van szüksége. Ezt igazolja egy Ipolyfödémesről származó történet az 1910-es évekből: „Beszélték, hogy egy állapotos asszony ott Ipolyság határában ment az úton. Egy nagy szőlő vót ott. Az asszony megkívánta, hát odament, leszakított egy szemet. A csősz meglátta, oszt rálőtt. Mer' hátulrul nem látta, hogy állapotba' vót. Meg is halt az asszony, vót nagy tárgyalás. Oszt fel is boncolták. Hát ahogy benne vót a kisbaba, annak a száján vót a szem szőlő (elmondta Nagy Jánosné, sz. 1895.). A hiedelem még ma is él az idősek körében. 1970-ben mesélte Ludányhalásziban Mester Lászlóné (sz. 1896.): „Mostanába' is vót ilyen. Egy cigányasszony 77
