Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

A megye lakosságának részvétele a szabadságharcban szorosan kapcsolódik a márciusi vívmányok védelméhez. A jobbágyság előtt a nemzeti függetlenség ügye el nem választható a jobbágyfelszabadítástól. Az urbériség eltörlése, az úrbéri törvények végrehajtáGa azoknak a jobbágy- és zsellérálmoknak a valóra váltása, melyek a felszabadításhoz kötődnek már az induláskor meghatározták a jobbágyság viszonyulását e történelmi küzdelemhez. A megyei parasztság hangulatát, a jobbágyfelszabadítás fogadtatását Nógrád megyében nyomon tudjuk követni. Az ideiglenes megyei választmány máimárcius végén utasította a főszolgabírókat, és a megyei esküdteket, hogy minden falura kiterjedően felvilágosító gyűléseken értesítsék a jobbágyokat a várható törvényekről. E sietség egyik oka nyilván az volt, hogy a baloldali liberális nemesség igyekezett a jobbágyokat, zselléreket megnyugtatni, és a kezdet kezdetén maga oldalára állítva tömegbázisra szert tenni. A márciusi forradalom vívmányainak ismertetése során azonban bizonyos kettősség figyelhető meg. Az ismertetés nemcsak az előbbi célt szolgálta, hanem idejében közölték a forradalomtól többet váró jobbággyal és zsellérrel, hogy az csak az urbériséget szüntette meg. Nem terjed ki a majorságiakra, sőt a majorságiaknak minősülő földek haszonélevezetére és egyéb földesúri kiváltságokra sem. Ezt a törekvést tükrözi az a szolgabírói jelentés, mely így számolt be az úrbéri törvények ismertetéséről : „Az úrbéri törvényeket akként magyaráztuk meg, hogy tudtukra adtuk, miként az uri szolgálatot általában megszüntetettnek ne higyjék, mert a törvény csupán az úrbéri természetű birtoktól szüntette meg azokat. Olyan birtoktól, melyet a földesúr a magáéból használat végett a jobbágy rendelkezésére bocsát, mint például a szőlő, a zsellérrétek, stb. a szolgálati kötelességet továbbra is teljesíteni kell. Kik légyenek is az urbéni zsellérek? — úrbériek csupán azok, kiknek az összeírási bizottság legelőrészt juttatott. Akik legelőben nem részesültek, azok szolgálatot teljesíteni taroznak." Plachy Ferenc szolgabíró a sziráki jobbágyoknak tehát elsősorban azt magyarázta meg, hogy mivel tartoznak továbbra is, nem pedig azt, hogy mit kaptak a jobbágyfelszabadítástól. Az elégedetlenkedőket megfenyegette „... nincs szentebb szabadság, mint a törvény szabadságát megőrizni, a féktelenkedőket rendreutasítani, az igazság ellen vétőket lenyomni."

18 Ilyen előzmények után nem tudni miért csodálkozott, hogy a község lakói közül — melyből 59 zsellércsalád tartotta központi sérelmének, hogy őket a tagosítás során majorságinak nyilvánították — a nemzeti őrseregbe egy sem jelentkezett. A megye községeinek kis százalékában volt csak zavartalan és örömmel teli hangulat. Borsoeberényben például a jobbágyok elhatározták, hogy a nap örömére nem dolgoznak és a nemzeti zászlót a templom tornyára feltűzik.

16 Ilyen zászló eddig még a faluban nem volt, hisz a jobbágyfelszabadítással együtt születik az új nemzeti állam, s vele együtt annak zászlaja és címere, ezért a bírót kénytelenek utasítani, hogy a zászló megvásárlására szükséges pénzt a község pénztárából utalja ki. Hasonló örömmel fogadták a jobbágyfelszabadítás hírét Patakon. Itt is zászlót vásároltattak, a község legöregebb embere azonban már így sommázta gondolatait „Én öreg ember vagyok, ennél jobbat még az ifjak sem várhatnak, de félek hogy ezek után rosszabbak fognak következni."

20 A pataki öreg paraszt aggodalmában valószínűen a megye jobbágyságának többsége osztozott. Az egész megyére kiterjedő jelentésekből mindössze két községről, Felsőpetényről és Csesztvéről szóló tudósításokban olvashattunk ilyeneket: nem 137