Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kiss Aurél: A lírikus Madách

amikor a nemzet egy bukott for­radalom és szabadságharc terhei­vel, a csalódottság és az eszme­vesztettség közhangulatával, egy felemás polgári átalakulás min­den ellentmondásával és nehéz­ségével küzd. A költő személyes terhei, vál­ságai sem hagyhatók figyelmen kívül. Házasságának kudarca, romló egészségi állapota, környe­zete kínzó elmaradottságából sar­jadó magánya ellenére születik meg a Tragédia, amelyet Bóka érdekes módon az alkotó egyé­niség lírai megnyilvánulásának tekint. A Tragédia ezt eszmeisége konstrukciójában és szövegegy­szerűségében is igazolni látszik — első pillanatra. A történelmi színek lesújtó tanulságai, a kor­eszmék állandó devalválódása, a jelen és jövő sivár, s egyre ri­asztóbbá váló képei, és az élet­igenlés, az örök emberi küldetés közötti drámai ellentétet a filozó­fus Madách nem oldhatta fel, nemcsak azért, mert ez ellenkez­ne a mű egész eszmei szerkeze­tével, belső logikájával, hanem azért sem, mert a költő egész egyénisége, szándéka és hite el­lentmond a kor általa ismert tu­dományos hipotéziseinek. A fel­oldás csakis érzelmi formában valósítható meg, a gondolkodó ér­veivel szemben az élniakarás hi­te, az életet vállaló meggyőző­dés diadalmaskodik. Karod erős — szíved emelke­dett: Végetlen a tér, mely munkára hív, S ha jó ügyelsz, egy szózat zeng feléd, Szünetlenül, mely visszaint s emel, Csak azt kövesd. S ha tettdús életed Zajában elnémul az égi szó, E gyenge nő tisztább lelküle­te... Meghallja azt és szíverén ke­resztül Költészetté fog és dallá szűrőd­ni. — hangzik az Űr szózata a Tra­gédia befejező soraiban. S még egy formai érv, amelyet Bóka tanulmányában olvashatunk; a Tragédia „műfaja" drámai költe­mény Madách megjelölése sze­rint. Ez utóbbit nem tekintve (for­mai kérdésről lévén szó) érdemes elidőzni az előbbieknél. A gon­dolkodó Madách, aki a Tragédia megírása előtt költemények sorában és jegyzetek sokaságá­ban nézett szembe a nagy drá­ma eszmei alapanyagát alkotó kínzó kérdésekkel, aki kereste a szellemi szálakat (ha hiányosan találta is meg) kora természettu­dományos és filozófiai tanításai­val, aligha elégedett meg az ál­tala drámai súllyal megfogalma­zott kérdések lírai reflexióival. Az emberi történelmet végig­kísérő tragikusan komor önvizs­gálat tanulságaival szemben a költészet és dal nem meggyőző ellenérv. E sokkal inkább jelkép­nek tekinthető elemek a huma­nizmust példázzák, azt az erköl­csi erőt, mely a forradalmat elő­készítő a szabadságharcban helyt­álló nemzedék legjobbjait jelle­mezte. Kölcsey és Vörösmarty er­kölcsi ereje, a haladásba vetett hite munkál Az ember tragédi­áját író költőben, a szabadság­harc tanulságai után is politikai pályán szereplő Madáchban. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom