Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kiss Aurél: A lírikus Madách

Részegítve jár az áldomás S hogy szívünknek jajját átkiáltsuk, Felzengünk egy pajkos éneket, Elcsitítni véle azt a sírón, Mint a dajka a kis gyermeket. Pásztortűz volt minden üdvöm, élvem, Mely a téli éjben pislogat, — Elmelegszünk nála, hajh de éltet A pásztortűz semminek nem ad. Az idézett részlet nemcsak Ma­dách érettebb verselési készsé­gét, a dalforma jó érzékű alkal­mazását példázza, hanem a han­gulatok megragadását célzó . tö­mörítő költői eljárás sikerét is. A költő ezúttal nem filozófiai reflexiókkal, nem klisékkel, ha­nem valódi és mély élményekből építette fel versét — ez hatásá­nak elsődleges forrása. A képalkotás modernsége (kü­lönösen a harmadik versszaké) egyben arra is utal, hogy a ro­mantika Madách számára főként példa, s kevésbé saját, bensőből fakadó stílus és szemlélet. A hangulatteremtés ilyen fokával egyébként még egy versében ta­lálkozunk, a Sárga lomb címűben melynek elégikus hangulatát igazabban, őszintébben képes visszaadni a költő, mint a viha­ros érzelmeket. E versében ro­mantikus rekvizítumok nélkül szólal meg az elmúlás nosztalgi­kus érzése, fájdalma ezért is ő­szintébb, emberibb, hitelesebb. Madách lírájának értékesebb, figyelemreméltóbb darabjai azok a versek, amelyek a Tragédia gondolati- érzelmi előtörténeté­hez tartoznak. Számos ilyen alko­tásának közös vonása az elvesz­tett Éden utáni vágy. A Hit és tudás az egyik legismertebb, s talán legérzékletesebb lírai meg­fogalmazása a nagy mű alapkon­fliktusának. Az Éden harmóniá­jának elvesztése miatti nosztal­gikus — elégikus hangulat a Tragédia második színének ké­peire utal. Nékem is volt édenrőli álmom, Élt, mosolygott az egész termé­szet Rózsa és nap, csermely, lombos árnyék Rejtélyesen suttogott szerelmet. Ez az idill fordul apokalisztikus képekbe, megdöbbentő magányba és fájdalomba, a feloldhatatlan konfliktus pesszimisztikus felidé­zésébe: Elporlott a természet zománca, Rothadt bűz válta fel a szerel­met, ... Elhamvadt a csillag ragyogása És megannyi kínhonává süllyedt, Mely felett halál leng és halál szül Új halálnak martalékul életet. ... Egy dacolt csak a közös rom­lásnak A mély sírnak örök éjszakája. A Tragédia eszmevilága az érzel­mi síkon megfogalmazott kon­fliktust teljesebbé, gazdagabbá teszi a probléma filozófiai értel­mezésével. Az ehhez vezető út több fontos állomása közül is a legjelentősebbek egyike az Éjféli gondolatok című katarktikus ere­jű, vallomásos- vívódó Madách­vers. A költemény gondolati íve az önmaga helyét kereső tehe­tetlenségének, kicsinységének és lázadó szellemének, alkotó aka­ratának hullámzásán nyugszik. Az alapélmény, mely a történe­lem tanulságainak végiggondolá­sára készteti, s amely az ember helyét a világmindenségben ku­51

Next

/
Oldalképek
Tartalom