Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

ki a gubóságból, ha képviselő lesz. Képviselő és akarnok! Milyen sokat ígérő állapot. Előbb azért volt tán akarnok, mert még nem volt képviselő, s most már azért akarnok, mert képviselő. Az akarnoksag olyan, mint a gyűrű, se nem kezdődik, se nem végződik."

1

'' Az ellentétekre épülő, keserű, gúnyos fintor, amellyel Mikszáth bemutatja ifjú hőseit, a 90-es évek közállapotának, parlamenti életének szól. „Ah milyen kor ez! Az ifjú nem arról álmodik, hogy holdvilágos estén csobogó tó partján együtt sétál a szőkefürtös leánykával, a harmatos pázsiton, ahol ábrándosan világít keresztül a suttogó falombokon... Az ifjú arról álmodik, hogy Őexelenciája karonfogja, dobogásba hozza szívét — erről vagy arról szeretnék veled beszélgetni. A szögletekből, a terem minden zugából irigyen néz rá száz mameluk szeme. Ah be szép fényük van ezeknek."

17 A keserű irónia, a fojtott elégedetlenség csak kemény, Mikszáthnál szokatlan élességű mondatokban nyilvánul meg a nyilatkozatokról szóló eszmefuttatásában. Nincs itt meg a különben jellegzetes mikszáthi kedélyes, megbocsátó fölénnyel, mosolygásban feloldódó társadalombírálat. Nem oldódott fel, mert az író maga is átmenetileg megrendültnek érezte világát, s e világban helyéi. A váság, s az írói látásmód tisztulásának jele ez a mű: Mikszáth már kevésnek, hazugnak és korszerűtlennek érzi a romantika eszményesítő módszerét, az ezzel az eljárással kialakított, idealizált világot, de a jelen sivársága, vigasztalansága is riasztotta és elkeserítette. A második elbeszélésből áradó ürességérzés, az eszmétlenség érzéséből fakadó keserűség váltja ki Mikszáthból a szokatlan, intenzitásában leginkább Tolnaira jellemző kemény vádsorozatot. „Mert hiszen a nyilatkozatok földje ez. Az egész társadalom csodálatosan össze van kuszálva, nyilatkozatokkal. Itt mindent nyilatkozatokkai gyógyítanak. Nyilatkozatok bizonyítják, hogy valamely asszony erényes, hogy valamely férfi jellem. Nyilatkozatokkal reparáltatik a törvény is. Ha a kormány valami hibát tesz, nyilatkozik. Még maga a király is nyilatkozik, ha rossz hangulatból jót akar csinálni. Nyilatkozik itt mindenki. A nyilatkozatok az ország aprópénze. Ezzel fizetnek, ezzel élelmeznek."

13 Mikszáth keserű csalódottsága elszakítja a különben sok finom szállal megszőtt, dzsentrihez fűződő kapcsolatait. Ez a kisregény vagy „beszélyke" a realizmus irányába fejlődő írót mutatja, aki jól ismerte témái eredeti világát, azok társadalmi talaját. Korláthy — a regény főhőse — csak kiemelt, de nem kirívó hőse ennek a világnak. Környezete szintúgy gyenge jellemű, emberileg morálisan végsőkig züllött, eszményeket vesztett, közömbös. Grabinczy főispán vagy akár Altorjay sem különbözik Korláthytól, a legalapvetőbb emberi érzelmektől is eltávolodó, embertelenül törtető képviselő visszatérését, becsületbírói működését mindanynyian elfogadhatónak és természetesnek tartják. Ezt a dzsentri figurát Mikszáth éppen a romantizálás ellenpólusaként igen erős kontúrokkal és sötét színekkel rajzolta meg, részben e tagadás által meghatározottan, részben a kiábrándultság hangulatában. A következő évek politikai és gazdasági eseményei, a millennium kori Magyarország viszonyai még nyilvánvalóbbá tették az uralkodó osztályok, elsősorban a „történelmi középosztály" erkölcsi arcát. Az írói fejlődés sajátos állomása A gavalérok (1897). A személyiség, a közvetlenség varázsával átitatott kisregény. A finom részletekből összeálló kép Mikszáth egyik legjelentősebb, bár ellentmondásoktól nem mentes írása. 15