Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

A közösségi életterek és formák változása A különböző időszakokban érkezett új szokásokat hozó új népesség megváltoztatta a település külső képét is. Azok akik telket vásároltak és építkezésbe kezdtek, új módit honosítottak meg. Addig az "őslakosság szorosan a hegy lábához építette házait úgy, hogy az út és a lakások között 10-20 méteres előkert vagy udvar maradt. Az újonnan épült házak ellenben az uccához simultak." A 80-as évek elején megépült a nevezetes Polacsek féle polgárház, amely az első kétszintes épület volt. Ezt követően a város fő utcáján álló épületek rendje tovább változott: az emeletes házak sora épült fel a Fő-tér környékén. Mindez alapjaiban módosította az 1875 után nagyközségként élő falu képét. A változás az itt élők életmódjában új típusokat honosított meg. Részben a máshonnan idehozott szokások szerint megjelenő kisiparosok és kereskedők a lakószobával összekapcsolt kisműhely, bolt rendszerét alakították ki. Másrészt a szükségképp megtelepedő egyes értelmiségi foglalkozású népcsoport - orvosok, ügyvédek - célszerűségi szempontból használták lakásuk egy részét rendelőnek, vagy éppen irodának. Az épületek földszintjén a bolt, az iroda volt többnyire, míg az emeleten a család lakrésze volt. A régi szalma, zsúp vagy cserép fedésű hajdani parasztházak eltűntek a település központi részéről. Ezektől az évektől kezdődően a gyors polgárosodás által diktált követelmények szerint, az építtetők egyéni elképzelései szerint alakult át a hagyományos mindennapi élettér, és a folyamat végén Salgótarjánban is végbement a munkahely és a lakóhely szétválasztódása, amely más minőségben ugyan, de egyaránt végbement a polgári és a munkásháztartásban is. Az igényesebb építkezési gyakorlat mellett a szükség által diktált követelmények miatt a település perifériáris részén is nagy változások következtek be. A szénkitermeléstől nem távol, az ipari üzemek közelében, az ideérkező nagy tömegű ember elhelyezését, lakhatási viszonyait kellett megteremteni. Ez a szempont meghatározta az építkezési módot is. A lehető, "legkönnyebb modorban" felépült épületek - barakkok - rendszere vált alkalmassá a munkástömegek nagy részének befogadására. A bányaművelés helyszínének változását ezek a könnyen szétszedhető épületek is követték. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek nem véglegesen szolgáltak lakhelyül. Az ideiglenesség volt esetükben a meghatározó. Ezek az épületek az 1920-as években végbement változások miatt változtak át állandó lakássá, és idézték elő a lepusztultság hatását. 90