Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

országot, amikor a szocialista kommunista kormánynak átadta a hatalmat". Még az általános választójogként indított politikai küzdelemben vitt törekvéseit is kedvezőtlenül ítélte meg az utókor. Századunk 70-es, 80-as éveiben megpróbálták a reálisabb politikusi arcélt felvázolni. Az anyag - a miniszterelnök, köztársasági elnök személyisége - sok tekintetben ellenállt a sokféle, tőle idegen törekvésnek. Az 1990-es évek - rendszerváltás utáni időszak - sem volt Károlyival kíméletes. A korábbi jelzőkből táplálkozó hangulatot új elemként, az akkori köztársasági eszme elítélése színezte. Vezető politikusaink egy része úgy vélte ez "rosszul sikerült köztársaság", amely "alkalmatlan volt a folytatásra", továbbá "a Magyar Köztársaság - a Károlyi korszak - nem bírt gyökeret verni" hazánkban. Az I. világháborút követő időszak dráma[ eseményei az okok, és következmények e röviden idézett megállapításokból is - úgy tűnik összemosódtak. Károlyi lett az a bűnbak akivel - szokásaink szerint mindig keresünk ilyent - a más forrásból eredező nemzeti tragédiát azonosították. Felfogásomhoz az a kortársunk áll közel, aki akként vélekedik: "a talpig becsületes, de politikailag gyámoltalan, valójában dilettáns Károlyi nem volt eredményes sem az állam kiépítése, sem társadalmi bázisának megkeresése szempontjából". Életútja, tapasztalatai "nem tették alkalmassá, hogy egy átláthatatlanul zavaros és veszélyes helyzetben céljaiban szilárd, taktikájában rugalmas politikát alakítson ki". (Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában, 1998. 49.p.) A korabeli népszerűségtől mai kortársak véleményét is magába foglaló, és a történeti megítélésig átívelő pályakép ellentmondásosságával együtt nyugvó helyzetbe kerülhet napjainkban. Feltéve, ha közgondolkodásunkban a jelenlévő reális elemek erősödnek fel. Ez eredményezheti, hogy Károlyi Mihály gróf - politikai szerepének és tevékenységének hiteles, mérlegelő elvégzését követően -, a magyar nemzeti történeti panteonban az őt megillető helyen marad tartósan. 1918. november 1-én érkezett meg Balassagyarmatra, Nógrád megye akkori székvárosába, a pesti forradalom híre. Ez a helyzet újkori forradalmaink esetében tipikusnak mondható. Az sem tért el az országos jellemzőktől, hogy vezető elitje a különböző politikai erőkhöz sorolható jogász értelmiségből verbuválódott: Balassagyarmaton dr.Somló József szociáldemokrata, Salgótarjánban dr.Mikovinyi Jenő - polgárifelfogású ügyvéd lett a vezéregyéniség. 67