Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)
A szavazás eredményeképp: Tóth Gyula mellett többen is helyi képviselők lettek. Sőt: Tóth Gyula lett a községi bíró, albíró: Kádár Péter, közgyám: Lőwy Izidor, pénztárnok Katona János, rendőrtanácsos Egry Gyula és Jancsik Gyula mellett még négy tanácsnokot adott a Salgótarjáni Polgári Kör. /34 Ma azt mondanánk túl győzték magukat. Alapvetően hibás gyakorlat alakult ki azzal, hogy a képviselőtestület valamennyi előterjesztését előzetesen megvitatta a polgári kör. A vélemény nyilvánításon túl előzetes szakértői feladat ellátására is felkérték kijelölték a kör sok tagját. A saját munkájuk mellett ennek már nem tudtak az általuk megszokott színvonalon eleget termi. A köri munka is akadozni kezdett: de nem készültek el időben a szakértői vélemények sem. A kör összejöveteleit olykor az érdektelenség jellemezte. Az is előfordult, hogy úgy alakította ki a kijelölt tag a véleményét, hogy nem járt az érintett területen. Mindez konfliktusokat okozott. Később - amikor Tóth Gyula 1910-ben lemondott a bíróságról - a kör érzékelhető mellőzöttségében ezek is közrejátszottak, és további gondok keletkeztek. A túl vállalás, a túl támogatottság, a tagság túlzott igénybevétele egyik oka lett a kör lassú elhalásának. A közéletben vállalt községi tisztségek miatt újjá kellett alakítani a kör vezetőségét. Az 1909. február 15-i választás eredményeképp Szalay István lett a kör elnöke. Dr. Pollatsek Ármin és újként Liptay B. Jenő acélgyári mérnök lett az alelnök, új vezetőségi tagként Nemessányi Gyula került a vezetésbe, aki a könyvtárnoki feladatot kapta meg. Tizenegy választmányi tag mellé hat póttagot is választottak. /35 A kör vezetősége közéleti sikereket ért meg. A kör tagjai ekként könyvelték el, hogy 1908. novemberében dr.Jankovich Marcell, Salgótarján országgyűlési képviselője látogatást tett a közösségnél.Vele együtt: Szilárdy Ödön udvari tanácsos, Gerő Nándor bányatársulati igazgató, Jónásch Antal acélgyári igazgató, Gleidura Géza apátplébános is vendégük volt. Konkrétan a központi vasúti megállóhely létesítése és a polgári iskola államosítása volt a megbeszélés témája. 1909. novemberében már az új vezetőséget kereste fel ismét az országgyűlési képviselő. Jankovich beszámolt képviselői munkájáról, tájékoztatást adott az önálló magyar nemzeti bank szükségességéről, a nemzeti vívmányok megőrzésére és ápolására hívta fel a kör tagjainak figyelmét. /36 51